Se árvíz, se aszály
Biztosan sokakban felmerült már a kérdés: vajon miért annyira más az utcák elrendezése Gyulán, mint ahogyan azt az Alföldön megszoktuk? A válasz kézenfekvő – a Fehér-Körös eredetileg behálózta a várost, így ma ott sétálhatunk, ahol egykor csak csónakkal közlekedhettünk volna. A sok-sok csatorna biztos jól nézett ki, persze ebből a helyzetből adódtak azért gondok. A rendszeres áradásokból egy idő után nagyjából mindenkinek elege lett, a pohár végül az 1855-ös árvíznél telt be, ami után a nagyváradi Helytartó Tanács úgy rendelkezett, hogy a folyót Gyula és Békés között a városokon kívül, újonnan ásott mederben kell vezetni.
1858-ra el is készült a munka, viszont így nem maradt víz a városban, rendszeressé váltak a súlyos aszályok. Ez sem volt jobb, és a helyzet megoldása sem volt sokkal egyszerűbb, nem véletlen, hogy egészen 1894-ig vacakoltak vele. Ástak egy csatornát, melyen Arad megyéből vezettek vizet az egykori, városon belüli mederbe, de a percenként átfolyó 0,7 m3 semmire sem volt elég. A következő próbálkozással már egészen 1 m3-es vízhozamig eljutottak, ami akkora előrelépésnek számított, mintha 3 cl-es helyett felespohárral próbálnánk telemerni a hordót…
Góg Imre, a Békés Megyei Hírlap 1996. augusztus 7-i számában megjelent cikkéből megtudhatjuk, hogy „Az állandóan napirenden lévő probléma megoldására 1894-ben a Gyulai Folyammérnöki Hivatal komplex tervet készített. Ennek alapján 1859-ben a Fehér-Körös és a gyulai felsőkörgáti zsilip között 1 431 méter hosszú tápcsatornát alakítottak ki. Rendezték Gyulán, Csabán és Békésen a 37 411 méter hosszú Élővíz-csatornát. Duzzasztót terveztek a Fehér-Körösre és e fölött 223 méter hosszon kijjebb helyezték a Fehér-Körös bal oldali töltését, egyidejűleg beton tápzsilipet építettek bele 2 darab, másfél méter átmérőjű csővel. Ez a csőzsilip a duzzasztó elengedhetetlen része, másodpercenként 3,31 köbméter vízmennyiséget vezethetnek át rajta.”
Steineker Gábor királyi főmérnök 1896.08.03-án kelt levelében bízta meg az építés vezetésével tekintetes Pósa Károly királyi mérnökurat, egyúttal felszólította, kezdesse meg vállalkozóval az építtetést. Az Alsó-Fehér-Körösi ármentesitő társulat már egy évvel korábban napirendre tűzte a kérdést, ahogyan erről a Békés 1895.07.14-i száma is tanúskodik. „A közgyűlés a versenytárgyalási jegyzőkönyv helyeslő tudomásul vétele mellett a betonzsilip építését, illetőleg Meloccó Leonárd vállalkozóval kötött szerződéshez és részletes feltételeihez az ig. választmány javaslatához képest hozzájárul és ugyancsak annak véleménye alapján elhatározza, hogy a szerződést a földművelésügyi m. kir. miniszterhez jóváhagyás végett oly kéréssel terjeszti fel, hogy a felülvizsgálat, alkalmával a zsilip átvétele előtt ennek nagyobb viznyomás próba alá vetését elrendelni kegyeskedjék.”
Egy évvel később Gallacz János kir. tanácsos, vízépítészeti kerületi felügyelő tájékoztatta a közgyűlést: „a megtartott viznyomási próba által úgy az épített betoncsőzsilip szilárdsága és vízzáró képessége, valamint a bekötő töltés tömörsége beigazoltatott” Az elkészült tűsgát 21 darab, mederbe fektethető keretlábból, 11db tűtartó csőből és a rájuk támaszkodó 262 db, egyenként 3,35 m hosszú vörösfenyő gerendából, úgynevezett "tű"-ből állt. Maximális duzzasztása 2,79 m volt. Az üzemeltetése meg macerás… Télre a gátat elbontották (a tűket kiszedték, a tartókat pedig a mederfenékre hajtották le), amit tavasszal újra össze kellett rakni. Ez nem volt egy egyszerű művelet, ahogyan az alábbi kisfilmből is kiderül.
Az évszázados szerkezet ritka ipari műemlék volt, de egy évszázad múlva már igencsak korszerűtlennek számított, így muszáj volt valamit kezdeni vele. 1997. augusztus 11-én kihirdették a KÖVIZIG székházában, hogy a Hídépítő Rt. Budapest, és a Köviép Kft. Békéscsaba által létrehozott konzorcium építheti meg a régi duzzasztó szerepét átvállaló új műtárgyat, ami egy szintén nagyon érdekes műszaki megoldású "tömlős" gát. Itt a víz magasságát a meder alján keresztben fekvő tömlő felfújásával illetve leeresztésével szabályozzák, ami a hagyományos táblás duzzasztók több hátrányát is kiküszöböli – ráadásul kezelése és fenntartása is jóval kevesebbe kerül. A munka 1997 szeptemberében kezdődött meg, 1998. június 9-én a tömlős gát szerelését is megkezdték, a 400 millió forintos beruházást 300 milliós rekonstrukció egészítette ki, melynek eredményeképpen a régi tűsgát maradványát a gát mellett állították ki. A tömlős gátat legutoljára 2009-ben újították fel.
Fotók: Tóth Ivett
