A gyulai kastély kiskastély-szárnyának története
A török hódoltság után a hatalmas kiterjedésű, Békés vármegye nagyobb részét magában foglaló gyulai uradalmat harruckerni lovag Harruckern János György (1664–1742) kapta meg III. Károly király adományaként.
Az 1735-ös Szegedinác Péró vezette parasztlázadás, majd az azt követő pestisjárvány idején nem valószínű, hogy Harruckern János György meglátogatta a vármegyét, vagy nagyobb építkezésbe kezdett. A mai kastély első periódusát, főszárnyának középső részét, egy egyemeletes, középrizalit nélküli, a vár felé három bejárattal néző, homlokzati tagozatokkal valószínűleg nem rendelkező, a talajvíz miatt magas feltöltésre emelt épületet Harruckern János György 1740 körül építtette fel az 1776. évi tanúvallomások szerint.
Feltehetően Hueber Antonius ferences szerzetes – aki 1743 és 1758 között a Harruckern család házi káplánja volt – készítette azokat a 19. században utólag, Mogyoróssy János által 1745-ös és 1749-es évszámmal ellátott akvarelleket, amelyek a Szigeterődöt, azaz a kastélyt és környékét ábrázolják. Az 1745-ös évszámmal ellátott – de minden bizonnyal nem abban az évben készült, ugyanakkor a kastély ekkori kialakítását nagyrészt hitelesen, az azt körülvevő kertet azonban részben idealizáltan ábrázoló – akvarell a déli, kerti homlokzatán 4+3+4 tengelyes, egyemeletes, erkélyes, fehérre meszelt épületként tüntette fel a nemesi rezidenciát. Az 1749-es évszámmal ellátott – az 1745-öshöz hasonló – akvarellen a kastély vár felőli, északi, 4+5+4 tengelyes homlokzata látható. Főleg az utóbbi ábrázoláson jól megfigyelhetőek azok az épületek, amelyek a mai kiskastély helyén sorakoznak; az egy vonalban jelölt négy építmény elkülönült egymástól.
Az 1783-ban készült I. katonai felmérés térképe is azt bizonyítja, hogy akkorra már kiépült a kastély hosszan elnyúló főépülete. A kastély sarkához csatlakozó, a főépületre csaknem merőleges, földszintes mellékszárny, a mai kiskastély azonban ekkor még nem épült ki összefüggő formában, a helyén még akkor is különálló épületek – így magtár és lovarda – sorakoztak.
Nem zárható ki ugyanakkor, hogy ezeknek a gazdasági épületeknek a 19. század eleji összeépítéséből jött létre a birtok igazgatását végző tisztviselők lakása. (Ez a mellékszárny az 1807-ben készített kataszteri térképen jelent meg először.)
1801-ben ismét tűzvész pusztított Gyulán, a városban keletkezett tűzben az akkor már a Wenckheim család tulajdonában álló kastély és melléképületei is megsérültek. A Wenckheim család 1801 és 1810 között alakította ki és állította helyre id. Cziegler Antal (1767–1862) építőmester tervei szerint és irányításával. A Bécsben tanult Czieglert a földesúri família – (III.) Ferenc – hívta meg békési birtokaira, és a család házi építészeként tevékenysége meghatározó volt a 19. század első felében. Cziegler Antal tervei nyomán alakult ki a gyulai kastély jelenlegi mérete és formája. Legkésőbb ekkor épülhetett össze – Feld István és Gerelyes Ibolya régészek kutatási eredményei szerint – egy rövid szárnyrész közbeiktatásával a kastély főépülete a török kori, a nyugati oldalon álló kaputoronnyal, s legkésőbb ekkor bonthatták el a torony törtvonalú barokk sisakját. A hosszan elnyúló épület keleti végét is toronnyal zárta le, az ekkor újonnan – a nyugati török kori torony pandantjaként – felépített keleti oldali toronyhoz (az ún. víztoronyhoz) csatlakozva létrejött a vár felé, északi irányba húzódó, a főszárnyra csaknem merőleges, egybefüggő földszintes mellékszárny – a későbbi kiskastély – is. A két épületrész kapcsolódása arra enged következtetni, hogy a korábban itt álló épületek felhasználásával alakították ki ezt az új mellékszárnyat, amely alatt a víztoronyhoz közelebbi részen egy kéthajós, tíz boltszakaszból álló pince található, a középső rész alatt pedig egy kéthajós, tizenkét boltszakaszból álló pince húzódik. Az épületrészben ekkor az uradalmi tisztek lakásai kaptak helyet.
A Magyar- és Németgyuláról 1807-ben készített kataszteri térképen már jól látható, hogy a kastély összeépült a török kori kaputoronnyal, jelzik az új víztornyot, a mellékszárnyat és a főépület erkélyeit is.
A várról és a kastélyról északnyugati irányból készült, 1834-es dátummal ellátott metszeten jól látható a kastély mellékszárnya, valamint a kastély és a vár között felépült lovarda, uradalmi istálló és kocsiszín is.
A 20. században a nagy gazdasági világválság sokat rontott a kastély akkori tulajdonosa, gróf Almásy (III.) Dénes anyagi helyzetén, aki sok jótékonysági egyesületet jelentős összegekkel támogatott. A földbirtokos 1932-ben csődközeli állapotba került, már a gyulai kastélyt sem tudták fűteni. Ekkor a gróf előbb a kastély földszintes mellékszárnyába, majd Gyulaváriba költözött. Az Almásy-leszármazottak birtokában lévő fényképalbumok, valamint visszaemlékezéseik alapján megállapítható, hogy a lezárt kastély ezen földszintes mellékszárnya – amelyben korábban, a 20. század első harmadában a birtok gazdasági irodái működtek – 1932 és 1945 között kvázi egy önálló kúriaként szolgált, „kiskastélynak” is nevezték, amelyet főként nyáron laktak, de itt töltötték a karácsonyt, és itt köszöntötték az újévet is. A család azonban nem használta egész évben a gyulai „kiskastélyt”, hol pesti bérházában, hol a kétegyházi kastélyban, hol a gyulavári kúriában tartózkodott. Ez az épületrész a gróf Woracziczky család tulajdonát képezte utóbb.
Bauschlotti báró Schell Józsefné Woracziczky Hanna 1940 júliusában fényképalbumába ezt jegyezte fel az egyéves gyermekét a kastély előtti szénaboglyán ülve ábrázoló fénykép mellé: „A »nagy kastély« amiben az uj idők gyermeke már nem is lakott.” A lezárt „nagykastélyt” csak különleges alkalmakkor nyitották meg a családtagok számára, ugyanakkor továbbra is példás módon rendben és karban tartották az épületet.
Az 1940 táján készült topográfiai térképen a kastély észak felé nyúló, földszintes mellékszárnyát még úgy ábrázolták, mint amelynek a keleti oldalához két merőleges mellékszárny kapcsolódik. (Napjainkban ezen mellékszárnyak közül már csak egy áll, egy 1950-es légifelvételen viszont még láthatók voltak.)
A lezárt kastélyt a II. világháború végén kifosztották, berendezését széthordták. Az államosított kastélyt – főként külső homlokzatait – 1983-ban felújították. A kiskastély szárny részleges felújítása 2004-ben fejeződött be.
Gyula Város Önkormányzata 2011-ben vagyonkezelésbe vette az állami tulajdonú kastélyt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től. A főszárnyra és a kastélypark megmaradt részére 2012-ben benyújtott sikeres EU-s turisztikai vonzerő-fejlesztési pályázat keretében 2014–15-ben – a műemléki elveknek megfelelő módon – teljes körűen helyreállításra került az épület. Az egykori grófi rezidenciában 2015-ben nyílt meg a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. A kiskastély szárny felújítás munkálatai 2019-ben indultak meg.
