Az ősmedencétől a lovarda átépítéséig
Miután az Almásy-kastély parkjának parcellánkénti értékesítése és az 1942 és 1948 között elvégzett kastélykerti kútfúrások sem hozták meg a várt eredményt – hiszen a grófi család csak a várat és a cselédházat tudta eladni a városnak, az 1948-ban befejezett kútból pedig csak langyos víz csordogált, ami maximum arra volt elég, hogy életben tartsa a helyiek gyógyvízbe vetett hitét – a gyulaiaknak, ha fürdőzni akartak, a Partfürdő szolgáltatásait kellett igénybe venniük.
Az 1958 szeptemberében feltört gyógyvíz viszont megváltoztatta a helyzetet. A kutat 1959 februárjára beszabályozták, vizével két felújított medencét töltöttek meg: az Élővíz-csatornából leválasztott ősmedencét és az uszodát. Az 1959. május 1-i nyitáskor így összesen 1.500 m2-nyi vízfelület várta a vendégeket. A Korcsolyázó Pavilonban alakították ki az öltözőket és a zuhanyzókat, rendbe szedték a parkot és felkészítették a dolgozókat. Abból, hogy mindössze néhány hónappal a kút beüzemelése után bevállalták a nyitást látszik, hogy siettek. De jó okuk volt rá: az emberek kannákkal hordták haza a gyógyvizet, melynek áldásos hatásairól már terjedtek a hírek.
A megnyitóra a felvonulás után került sor (Enyedi G. Sándor biztos gyönyörűen beszélt), bemutatták az első igazgatót, Gyepes Miklóst, és persze el is nevezték a létesítményt. A Várfürdő nevet az akkori 2. Számú Általános Iskola (ma Dürer Albert Általános Iskola) diákjainak köszönhetjük, az ő ötletüket tartották a legjobbnak a beérkezett 50 pályázat közül. A fürdő már az első évben 80.000 látogatót fogadott, annak ellenére, hogy a nagy fejlesztés (a fedett fürdő és az új strandfürdő) még csak tervek szintjén létezett.
A tervpályázatot még ’58 szeptemberében írták ki, és végül a Középület Tervező Vállalat nyerte meg. Jó szokásukhoz híven a gyulaiak most sem tették alacsonyra a mércét, nem csak nyitott és fedett gyógyfürdőt szerettek volna, hanem egy gyógyszállót is. Ezzel csak egy baj volt, a szükséges 80 millió Ft töredéke sem állt rendelkezésükre. Két lehetőség maradt, vagy feladják az egészet, vagy apránként építik fel a komplexumot. A város vezetői az utóbbi mellett tették le a garast, miután megnézték az ország majd összes fürdőjét.
Az első év után kiderült, hogy nem csak új medencékre lesz szükség, hanem újabb kútra is. A II. számú termálkút 1960. április 5-re készült el, a vízhozama 400 l/perc volt, a hőfoka pedig 44 °C. Még előző év őszén elkezdték egy új medence és az öltözők kiépítését is, az utóbbiakkal sajnos csak a szezon zárására végeztek. A medencét viszont már az idény elején át tudták adni, még csúszda is állt mellette. A vár és a lovarda között műutat építettek, a várárokban pedig kialakították a Csónakázó-tavat. Mindenki ezen dolgozott, a gyulaiak összesen 650.000 Ft értékben végeztek társadalmi munkát a területen.
Vitathatatlanul megérte az erőfeszítés, a második évben már 250.000 jegyet értékesítettek, igaz még nagy többségben helyieknek. Viszont egy pillanatra sem álltak le a fejlesztésekkel: 1961-re elkészült három gyermekmedence, két ülőpados gyógymedence és a fürdő vár felöli új főbejárata is. A Várfürdő ezzel elérte azt a méretet, amikor már kizárólag a gyulaiakra és a környékbeliekre alapozva nem lehetett nyereségesen üzemeltetni. Kellett tehát a reklám, a fürdő és a város vezetői pedig megragadtak minden adódó alkalmat a fürdő népszerűsítésére.
Ennek is köszönhető, hogy Gyula fesztiválvárossá vált. 1958-ban Megyei Ifjúsági Találkozót, 1959-ben a Földrajzi Társaság Vándorgyűlését, 1960-ban Országos Karnagyi Konferenciát, 1961-ben Országos Fúvós Zenekari Találkozót és Nemzetiségi Találkozót tartottak a településen. Kiadtak egy képes városmonográfiát is, emellett városi autóbusz-túrákat szerveztettek az IBUSZ-szal. 1963-ban életre hívták az Erkel Diák Ünnepeket, melyet azóta is megrendeznek minden második esztendőben. A legnagyobb dobásra pedig 1964-ben került sor: megnyitott az azóta már az 54. évadát taposó Gyulai Várszínház. 1963-ban még egy kutat fúrtak, ami a hideg vizet biztosította a strandmedencék működtetéséhez, majd hozzákezdtek a lovarda átépítéséhez is.
Fotók: www.gyulaanno.hu, A Gyulai Várfürdő története
