A nádasok Szűz Máriája
Bizonyára mindenki hallott már a heraldikáról, azaz a címertanról. A történész és levéltáros szakemberek egész sora szenteli annak az életét, hogy különböző címerek jelképeit és motívumait megfejtse. Címerből pedig van bőven, elég csak arra gondolnunk, hogy a királyi és nemesi családok többsége saját címerrel rendelkezett. Továbbá azt is érdemes megemlíteni, hogy a heraldika jelentős szerepet játszik a várostörténeti kutatásokban, hiszen a címerpajzsokon látható szimbólumok kitűnően reprezentálják az adott település történelmi múltját.
A gyulai címer históriája – a heraldika szempontrendszerét figyelembe véve – különlegesnek mondható. Kezdésként kanyarodjunk vissza a város legrégebbi, középkori pecsétes címeréhez. Alakját tekintve lovagvért formájú címerpajzsról van szó, amely nem meglepő, hiszen a Magyar Királyság területén a lovagi kultúra a 14–15. században élte a fénykorát. A pajzs kétharmad magasságban ketté van metszve. A felső részben találunk bizonyítékot rá, hogy a címer melyik családhoz köthető. A négy darab, éllel lefelé álló, úgynevezett farkasfog a Szent István korabeli Gudkeled nemzetségre utal. A legenda úgy tartja, hogy egy Vid nevű férfiú legyőzte az Ecsedi-láp sárkányát és ekkor vált a farkasfog a család jelképévé. Később ebből a családból származott le a Maróti família, amely jelentős szerepet töltött be a gyulai uradalom életében a 15. században és hozzájuk köthető a vár megépítése is. (Maróti János macsói bán 1403-ban Luxemburgi Zsigmond királytól kapta meg katonai szolgálataiért fejében a gyulai uradalmat.) A Marótiak – őseikre emlékezve – a „farkasfogas” pecsétet használták, így lett a családi jelkép a város első hivatalos címere.
A török időkben nem volt a városnak hivatalos címere, csupán az egymást váltó bégek pecsétjeiről van tudomásunk (például Huszain bég 1600-ból származó pecsétjét ismerjük, képi anyag is fennmaradt róla). 1695 – a török kiűzése – után szükségessé vált egy új pecsét, ezért 1715-ben a városba érkező első húsz katolikus család új városi jelképet készíttetett. Erre a címerre egy másik, középkorból ismert szimbólum került, méghozzá a „nádasok” Szűz Máriája. Feltehetőleg a 14. századtól kezdve hívők sokasága zarándokolt el a városba a Szűz Mária kegyképhez, ugyanis természetfeletti erőt tulajdonítottak neki. IX. Bonifác pápa 1398-ban hivatalosan is búcsújáróhellyé nyilvánította Gyulát. Az oszmán hódítás következtében a kegykép eltűnt. Egyesek szerint a városlakók a Körösök nádasaiba rejtették a szent képet, de soha nem találták meg. Emiatt nevezik Krisztus anyját a gyulaiak a „nádasok” Szűz Máriájának. Egészen a 20. század elejéig – a jelenlegi városi címer megalkotásig – a Szűz Mária szimbólum volt Gyula emblematikus jelképe.
A ma használatos címer megalkotásáig tehát, hosszú időnek kellett eltelnie. Azonban cseppet sem egy merőben új városi címerről van szó. Molnár Albert építészeti műszaki tanácsos a középkori és a 18. századi címert ötvözte, melyet végül Ferenc József császár hagyott jóvá 1906. november 3-án. A címer a következőképpen néz ki: alakja hasított pajzs, baloldalon a középkori, jobb oldalon a 18. századi címer motívumai láthatók. A bal oldali részen legfelül a pajzsfőben, vörös mezőben négy ezüsték található, mely a korábban említett Maróti család származására utal. Egyedül a kék mezőben lévő ötágú, drágakövekkel kirakott aranykorona (aminek két szélső és középső ága keresztet, két belső ága pedig ötágú csillagot ábrázol) eredeztetése bizonytalan. A jobb oldali vörös mezőben egy ezüstholdon álló, mennybe szálló Szűz Mária látható, fehér felső- és kék alsóruhában, fénykörrel övezve, szárnyas angyalfejekkel kísérve. A pajzson drágaköves aranykorona látható.
A jelenlegi címer elfogadása óta csak egyszer cserélték ki a város címerét. 1945 után a szocialista rezsim által elrendelt vöröscsillagos címert kellett használni.
1989 után vita merült fel, hogy milyen legyen az új városi címer. Alapvetően két markáns tábor alakult ki: az egyik a Maróti-féle, a másik a Szűz Máriás címert szerette volna visszaállítani. Rajtuk kívül egy kisebb csoport teljesen új címerre voksolt, amely átvette volna a Körösökre és a várra utaló motívumokat. A református egyház arra hivatkozva, hogy az „Ég királynője” római katolikus szimbólum, a Maróti-címer visszaállítását támogatta. Erre a katolikusok azzal érveltek, hogy a városnak a történelem folyamán kialakult általános szimbóluma a Szűz Mária jelkép. Az önkormányzat végül a legigazságosabb megoldást választotta és az 1906-os megosztott címert állította helyre.
Bibliográfia: Árpási Zoltán: Gyula-könyv. Iniciálé-lap Bt., Gyula, 2011.
Fotók: Scherer F.: Gyula város története, murmir
