Legalábbis akiket név szerint is ismerünk
Sajnos Gyulán se Gárdonyink, se Zrínyink nincs, így nem véletlen, hogy sokkal kevésbé kerültek be a köztudatba azok a férfiak, akik a gyulai várat védték a törököktől, mint szigetvári vagy egri kollégáik.
Pedig az ostrom maga igencsak figyelemre méltó volt, a leghosszabb az összes végvár ostroma közül, ráadásul a végét nem az erődítmény bevétele, hanem annak feladása jelentette. Lehet pont ez az oka annak, hogy Kerecsényi nem tartozik a legelismertebb végvári vitézek közé?
Talán Benedek Elek volt az egyedül, aki igyekezett megőrizni emlékezetét, bár elég érdekes módon… Mondjuk a negatív hír is hír, sőt, talán jobban el is adható. Szóval a nagy mesélő a következőképp jellemezte kapitányunkat:
„Híres-neves vitéz volt Kerecsényi László, de vitézségénél nagyobb volt az ő kegyetlensége. Jaj volt, ezerszer jaj annak a töröknek, aki az ő kezébe foglyul esett: ha pénzzel meg nem tudta váltani a szabadságát, kikötöztette a vár udvarán, s a szegény kikötözött emberen tanította Kristóf fiát a céllövésre.”
Hogy miért haragudott rá ennyire, azt sajnos nem tudni. Persze a kutatások alapján Kerecsényi közel sem volt ilyen borzasztó alak, az meg, hogy július 3-tól szeptember 3-ig, 14 rohamot visszaverve képes volt tartani a várat, a minimum 15-szörös túlerővel szemben úgy, hogy bent pusztított a vérhas is, azért több, mint elismerésre méltó. Neki köszönhető egyébiránt a vár ma is ismert hármas tagolása (belső vár, derékvár, huszárvár) is.
Az is érdekes, hogy milyen kevés társát ismerjük név szerint, de a következők biztosan köztük voltak:
Henyei Miklós
Lovaskapitány volt, Kerecsényi sógora. 1556-ban még Szigetvárat védte (róla nevezték el az egyik bástyát), majd 10 évvel később Gyulára küldték. Az ostrom alatt egy nyílvessző találta el a szeme felett, a sérülésbe bele is halt.
Horváth Ferenc
Horvát származású kapitány, 1552-ben került Gyulára. 1565-ben Kerecsényi távolléte alatt rá bízta a várat. Ő is az ostrom alatt hunyt el, de halálát nem idegenkezűség, hanem vérhas okozta.
Földvári István
Már 1560-ban is a várban szolgált, hadnagyi rangban. Az 1566. július 17-i török roham alkalmával megsebesült, de felépült, az augusztus 3-i támadásnál pedig ő volt az egyik kulcsfigurája a törökök visszaverésének. Az elvonuláskor sikerült megmenekülnie, Erdélybe költözött.
Gyulai Gál András
1515-ben született, 1584-ben halt meg, apja Somogy megyéből származott Gyulára. A családnak meglehetősen kalandos volt a pályája, édesapja komoly vagyont szerzett, amit sikerrel el is vesztett. A fia meg nem sokkal maradt le mögötte: miután Ferdinánd mellé állt, adórovó lehetett, de egy kis gondba került az elszámolással, úgyhogy 1554-től már csak katonaként szolgált. Viszont volt egy igazán hősis tette, amit fel is jegyeztek: az ostrom alatt átszökött a török táboron, hogy Kerecsényi segélykérő levelét eljuttassa a királyhoz.
Az utána elkeresztelt utca neve egy elírás miatt lett az, ami. Állítólag a határozat jegyzőkönyvében Gyulai Gaál A. utca szerepelt, amit sikerült Albertként megfejteni.
Balázsdeák Márton
Származása nem ismert, de az biztos, hogy nem nemesi ivadék, hiszen éppen a török elleni vitézségért kapott nemesi címet Ferdinándtól 1563-ban. A vár ostroma alatt, az augusztus 3-i támadás közben vesztette életét, egy ágyúgolyó találta el.
Az ostrom 450. évfordulója alkalmából készült, a várvédők hősiessége előtt tisztelgő emléktábla a vár falán látható, a felhasznált képek a leleplezése napján készültek.
Fotók: Tóth Ivett
