Nem jöhet össze minden elsőre
1941-re az Almásy-család a csőd szélére sodródott. Olyannyira, hogy szerettek volna megszabadulni utolsó komolyabb értéket képviselő vagyonelemeiktől, a vártól, a kastélytól, a parktól, a cselédszárnytól és a lovardától is, mindösszesen 800.000 pengő forintot kértek értük. Szóval nagy lehetett a baj.
A gyulai képviselő-testület amúgy jó ötletnek tartotta, hogy a parkban gyógyfürdőt, a kastélyban pedig szállodát alakítsanak ki, államkölcsönt is vettek volna fel hozzá, de a háború mindent felülírt. A grófi család viszont nem állt meg a teljes eladósodás felé vezető lejtőn, a hajdúszoboszlói példát szerették volna követni – egy üdülőtelep létesítésével másztak volna ki a gödörből. 1942-ben nekiálltak felparcellázni a park melletti szántót is, a munkával Tábor József uradalmi alkalmazottat bízták meg, ő jegyzi az alábbi levelet.
Nagyságos Polgármester Úr!
A gyulai vár megvétele tárgyában folytatott szóbeli megbeszélésünk alapján tisztelettel van szerencsém bejelenteni, hogy circa 2.335 négyszögöl területtel együtt a várat, abban az állapotban, ahogyan ez idő szerint áll, 75.000 p., azaz hetvenötezer pengő vételárért felajánlhatom, azzal a kikötéssel, hogy a vételár f. évi augusztus hó 31-ig kifizetendő, vagy pedig a fenti összeg kamata mindaddig fizetendő a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesületnek, amíg a vételár ki nem lesz fizetve.
Tisztázandó lesz a további tárgyalások során egyfelől az Almásy Denise Grófnő Őméltósága által elfoglalt ú. n. puskaporos torony és hozzáépített istálló kérdése, másfelől a vártoronyban elhelyezett víztartály és vízvezeték kérdése. Ezek tekintetében a tárgyalások még folyamatban vannak, illetve a víztartály és a vízvezeték kérdésében azt a kérelmet terjesztem elő, hogy azokat az érdekelt Grófnők, valamint jogutódjai és az alakítandó Gyulai Fürdő és Üdülő r. t. továbbra is használhassák, s ezt a tkvileg is biztosítani kell.
Jelen ajánlatomat Békésvármegye Alispánjának ad. 8902. 1943 sz. a. kelt véghatározata alapján teszem meg.
Gyula, 1943. augusztus hó 2-ikán.
Teljes tisztelettel
Tábor József
mint a tulajdonos Grófnők megbízottja
A Géra Eleonóra által jegyzett, Egy grófi család mindennapjai – A gyulai Almásyak című írásból viszont kiderül, hogy ez a tranzakció nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Édesapjuk halála után a testvérek megosztoztak az örökségen. A leányoknak jutott a gyulai kastélykert, akik Denise és Tábor József ösztönzésére úgy döntöttek, hogy a területet felparcellázzák, illetve, ha termálvizet találnak, akkor a fürdő kiépítésére részvénytársaságot hoznak létre.
A részvénytársaságot, még a fúrások megkezdése előtt 1942-ben alapították meg. Nagy nehézséget okozott, hogy a legfontosabb kérdésekben sem a testvérek, sem pedig a város képviselői nem tudtak dűlőre jutni, ezért a megvalósítás csak lassan haladt előre. Úgy tűnik a fennmaradt levelezés alapján, hogy Denise kivételével egyik testvér sem bízott meg Táborban, a tisztázatlan körülmények közt elbocsátott egykori titkárban.
A kastélykerti parcellák értékesítése 1942-ben megkezdődött ugyan, ám a kedvezőtlen gazdasági helyzet következtében a telkek iránti érdeklődés mérsékelt maradt, s többségük csak jóval áron alul kelt el. Mivel a kastélyban senki sem lakott, a helybeliek a parkban fákat vágtak ki, sőt a melléképületek lassú bontását is megkezdték, tetemes károkat okozva ezzel a tulajdonosoknak. Az omladozó, helyenként életveszélyes várat, s a cselédházat a város vette meg, előbbit 150.000, utóbbit 80.000 pengőért. A hagyaték értékesítése a vártnál jóval tovább húzódott, ezért a családtagoknak nem sok haszna származott belőle. Az utódoknak az édesapjuk után maradt követeléseket az örökösödési adóval együtt sürgősen ki kellett fizetniük. A szabad vagyon örököseinek illetékügyét a hitbizományéval vonták össze, mely kedvezőtlen eljárási forma megszüntetése maga is hosszadalmas és költséges volt, amely csak még tovább apasztotta az örökséget.
Vita ide, bizalmatlanság oda, végül csak megalakult a Fürdő és Üdülő Rt., 200.000 pengő kölcsönt vettek fel, hogy elkezdhessék a kútfúrást. A geológiai véleményezést dr. Lóczy Lajos, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója végezte, szerinte 800 méter mély kutat kellett volna fúrni, ahonnan 40–50 °C hőmérsékletű vizet lehetett volna kitermelni.
Ehhez képest a kútfúrással megbízott „szakemberek” – egy Prónay és Fiai nevű, hódmezővásárhelyi cég – nagyon gyatra munkát végeztek. Az 1942-ben aláírt szerződésben 1.100 méter mélységet és 1.000 liter/perc vízhozamot garantáltak, mely az 1944-es második szerződésben már 400 liter/percre apadt.
1944 augusztusában a szovjet hadsereg elfoglalta Gyulát, a munka megállt. Ekkor 670 méter mélységnél tartottak, amelyből csak 400 méternyi volt lecsövezve. 1947-ben újrakezdték a fúrást, ekkor végre egy igazi szakértőt is bevontak, Nagy Árpád okleveles bányamérnök személyében. Sokáig így sem jutottak, mert az Rt. fizetésképtelenné vált.
A város többségi tulajdonossá vált a részvények egy részének megvásárlásával, a munkálatok irányítását is átvették. A munkát viszont – az ellentétes utasítások mellett – balszerencse-sorozat is hátráltatta. Nem kell meglepődni tehát azon, hogy a polgármester 1947. november 11-én leállíttatta a fúrást.
1948-ban még egyszer nekiveselkedtek a dolognak – nem adhatták fel, hiszen túl sok pénzt és energiát fektettek már a projektbe. Jött is a nagy eredmény: eljutottak 1.138 méter mélységig, melyből le is csöveztek 870 métert, elkészült a kút, melyből percenként 30 liternyi 29 °C-os víz folydogált… Építettek hozzá azért medencét is, 50 négyzetmétereset, melyet „Abaházi bácsi bütyökáztatója” néven vett szájára a város lakossága.
1949-ben készíttettek egy utólagos szakvéleményt, melyből kiderült, hogy ezt a kísérletet inkább katasztrófának kellett volna nevezni, nem kútfúrásnak. És hogy volt-e haszna a kudarcnak? Egy biztosan: életben tartotta a helyiek reményét egy majdani igazi termálkútban és megőrizte a gyógyvízbe vetett hitüket is.
Fotók: www.gyulaanno.hu – Balla Tibor “Csonti” és Bagyinszki Zoltán archívumából
