Városszéli birtok és négycsillagos szálloda is várja a házasulandókat
Nem csak gyulaiak és környékbeliek rendezik meg esküvőiket a városban, hanem külföldön élő egykori városlakók és olyanok is, akik egy-egy nyári kikapcsolódás közben választják ki a fürdővárost a nagy nap helyszínéül, - ez derült ki összeállításunk megírása közben. A számos helyi vacsorahelyszín közül ezúttal két olyat választottunk ki, amelyek szállást is biztosítanak a násznép számára. Harmadikként pedig egy különleges, történelmi színtér is bekerült összeállításunkba.
Elsőként a Gellény-birtok tulajdonosával, Gellény Lászlóval beszélgettünk, aki elárulta: városszéli birtokán a kalandpark, bor- és pálinkaház és játszóterek mellett egy kisebb és egy nagyobb esküvőhelyszín is található. Nyári esküvőkre kitalált különleges pajtájuk 350 fő befogadására is képes, a kisebb terembe valamivel kevesebben férnek be.
– Természetesen, ha esküvőre kerül sor, minden szolgáltatóval felvesszük a kapcsolatot. Tudunk segíteni étel-, zeneválasztásban, kiváló dekoratőrünk is van, így, ha másik városból érkezik valaki, nem kell a helyi szolgáltatók után kutatnia, mi szívesen levesszük a válláról ezt a terhet is – emelte ki a hely tulajdonosa.
Gellény László hozzátette: helyszínük nem csak az idei évre, hanem a következőre is tele van már, így azt javasolja a házasulandóknak, hogy a helyszínek kiválasztásakor tartsák szem előtt, hogy azok bizony sokszor évekre előre le vannak már foglalva. Hozzátette: számos külföldi és az ország távoli pontjáról érkezett fiatal pár választja őket, hiszen a rendezvényhelyszínük mellett álló motelben mintegy 80 fő elszállásolását is megoldják a szervezők.
Ottjártunkkor kiderült: a birtokon a hangulatos kerti tó mellett kiváló esküvői fotók is készülhetnek és a vendégek gyermekei sem unatkoznak majd, hiszen kötélpályák, játszóterek és minigolf is a látogatók rendelkezésére áll a Csabai úti élménybirtokon.
A három- és négycsillagos szállásokat egyaránt kínáló gyulai Hunguest Erkel Hotelt is felkerestük, akik saját konyhával és különteremmel várják a házasulandókat. Lengyel Martina, a szálloda rendezvényszervezője kérdésünkre elárulta: csoportos foglalás esetén kedvezményt adnak a szállás árából és az ifjú párnak díjmentesen biztosítják a szállást a szálloda négycsillagos, Dürer szárnyában.
Arra a kérdésre, hogy mikor érdemes őket felkeresni, a hotel munkatársa elárulta: – Ha egy fél évvel korábban jelentkezik az ifjú pár, az a legszerencsésebb, ha 2 hónappal előtte, akkor is megoldjuk az elhelyezésüket, ha van szabad hely – tette hozzá.
Mint megtudtuk: a szálloda klimatizált, táncteremmel rendelkező 150 fő befogadóképességű rendezvényteremmel várja a násznépet, amihez saját konyhájukban a hagyományos lakodalmas menütől kezdve a legkülönlegesebb ételeket is elkészítik séfjeik. Saját cukrászunk akár az esküvői tortát is megalkotja és mindezeken túl szálloda számos együttműködő partnerrel áll kapcsolatban, így ha szükséges, szívesen leveszik a szervezés terheit az ifjú párról
Különlegességként a szállodában elárulták: korábbi rendezvényeik során előfordult olyan is, hogy a gyulai vár belső udvarán tartottak vacsorákat, amit a szálloda munkatársai kisebb, 100-130 fős esküvők számára is ajánlanak azok számára, akik valóban különleges hangulatú helyszínen látnák vendégül családtagjaikat, barátaikat a nagy napon.
Aki a város történelmi helyszínein házasodna és rendezné a lakodalmát, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. csapatát keresse. Tőlük Kukla Ildikó rendezvényszervező elárulta nekünk, milyen lehetőségekkel várják a jegyespárokat. – A hozzánk forduló házasulandók esküvőt köthetnek a várban, a Vigadóban, de akár az újonnan megnyitott Almásy-kastélyban is. Ha a lakodalmukat is a kiválasztott helyszínek valamelyikében szeretnék megrendezni arra is van lehetőség, ilyen külső rendezvényszervező cég kontaktját adjuk meg az ifjú párnak, aki minden apró részletet megszervez a dekorációtól a zenekarig. A kastélyban a kisebb, 40-50 fős lakodalmat tudjuk megrendezni, a várban akár kétszer ennyien is elférnek – tette hozzá az intézmény munkatársa.
Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. a www.muvhazgyula.hu oldalon érhető el.
Fotók (Erkel Hotel): Joki Photo
Fotók (Almásy-kastély, Gellény-birtok és Vigadó): Tóth Ivett