Geocaching a történelmi fürdővárosban
Ne vigyél el semmit, csak a fotóidat; ne hagyj ott semmit, csak a lábnyomodat; ne ölj meg semmit, csak az idődet! – A geocaching mottójául választott kérés nagyon találóan foglalja össze, miről is szól ez a világszerte milliók által játszott társasjáték. Gyulán is bekapcsolódhatunk a kincskeresésbe, nagyban köszönhetően Mészáros Krisztának és fiának, Eszéki Gergőnek, aki egy norvégiai munkája során ismerkedett meg a játékkal, amibe egyből fülig belezúgott.
A geocaching 2000. május 3-án indult el az Egyesült Államokban, de eredetileg már vagy másfél évszázada játszottak hasonlót, letterboxing néven, melynek során földrajzilag nevezetes pontokat kellett megkeresni. Magyarországon 2001. június 24-én helyezték ki az első ládát, ma már 5.000 körül van a számuk, világszerte pedig több millióra tehető a megjelölt pontok száma. Krisztáék Gyulán 14-et helyeztek ki eddig – a geocaching.com adatai alapján egyébként a környéken jelenleg 58 láda található – az elsőt a duzzasztónál, egészen pontosan 2016. szeptember 24-én. Hamar kiderült, hogy nem volt jó az ötlet, a ládát az első magasabb vízállásnál vitte magával a Körös… De nem adták fel, és ma már az igencsak rutinos ládászok közé tartoznak.
A történet lényege, hogy GPS koordináták alapján kell megkeresni egy ládát – a kutatásban egy honlap (amire kb. három klikkeléssel lehet regisztrálni) és egy ingyenes applikáció nyújt segítséget a kalandoroknak. Sokszor persze nem könnyű a feladat, még annak ellenére sem, hogy a GPS 2 méter pontossággal képes megadni a lokációt (a telefonoké butább, az nagyjából 10 méterre csipog). Ne gondoljunk ugyanis nagy dobozokra – Kriszta mutatott párat – a negatívos dobozkától a kisebb ételtároló-dobozokig terjed a méret, ráadásul van, amelyiket mágnes, van, amelyiket kampó tartja a helyén, mondjuk egy fára, bokorra vagy kerítésre felakasztva.
A geocaching igazi családi móka, a gyerekek egyszerűen megőrülnek érte, de a felfedezés öröme mindenkinél ugyanolyan. Nagyon jól összeköthető vele a kirándulás és a játék, de nem kell messzire utazni érte, hiszen a közvetlen környezetünkben is olyan dolgokra bukkanhatunk segítségével, amire nem is gondolnánk. A ládakihelyező-csapatok ezzel mutatják meg a várost – csak éppen teljesen máshogy, mint azt az útikönyvekben megszokhattuk. Van például multi-túra (Szupermarket, Spar, Tesco, Penny, az egykori Profi), amivel játszva indulhatunk bevásárolni, de – ahogyan Kriszta mesélte – régi vágyuk, hogy összeállítsanak egy olyan útvonalat, ami érinti az összes hidat a városban – abból Gyulán akad azért nem kevés –, vagy akár végigjárhatjuk az Élővíz-csatorna partját is ládák után kutatva – ez az útvonal igazi csodákat rejteget –, mindemellett saját, közösen megélt történeteink lesznek.
A ládák mindegyike rejt valamit: a kisebb dobozokban egy log-naplót találunk – ebbe kell beírnia magát a megtalálónak –, a nagyobbakban a naplón kívül pedig apró kincsek is várják a felfedezőket – pl. festett kövek, egy jópofa kulcstartó vagy bármi más, ami belefér. Ezek közül el lehet hozni, ami tetszik, de be kell tenni helyette valamit, hogy a következő látogatót se érje csalódás. A profik saját pecséttel ládásznak, persze ez nem feltétlenül szükséges, viszont íróeszköz jó, ha van nálunk a logoláshoz, mert nem mindig fér el a dobozban. Emellett az alkalmazásban is meg kell adni a találatot.
A kihelyezők számára is van jó néhány szabály: oda kell figyelniük, hogy 150 méteren belül ne legyen két találati pont, a leírásnál pedig meg kell adni egy csomó kritériumot. Be kell írniuk, hogy mekkora a láda, kell-e a megszerzéséhez segédeszköz, megtalálható-e egyedül, fel kell-e mászni érte magasra, mikor érhető el, illetve, hogy milyen nehézségi fokozatú a megtalálása. A kihelyezőnek időről időre ellenőriznie kell a rejtekhelyet, meg van-e még a kincs, ha valaki ezt sorozatosan elmulasztja, a ládája archiválásra kerül és nem lesz elérhető. A rendszer e-mailt küld nekik a logokról, ha valaki írja, hogy nem találta meg, akkor kimennek a helyszínre, hogy megnézzék, valóban eltűnt-e a láda vagy csak ügyesen volt elrejtve. Ha nincs meg, pótolják az eltűnt dobozt. A rutinos játékosok pótládákat is visznek magukkal, ebből persze adódhatnak mókás szituációk és duplán létező ládák.
A geocaching kicsit visszahozza a mágiát a varázstalanított világba, van benne titok, amit a muglik – ahogyan a ládászok Harry Potter után szabadon nevezik őket – nem érthetnek. A turisták által gyakran látogatott helyszíneken elhelyezett ládáknál figyelmeztetnek is a veszélyre, ezeket a dobozokat óvatosan kell visszatenni, hogy el ne tűnjenek. Persze így is sokszor előfordul, hogy kifosztják a rejtekhelyet. De előbb-utóbb hátha Magyarországon is eljutunk majd a német vagy a svájci szintre, ahol eszméletlen gyönyörű ládákat helyeznek ki. Kriszta mesélt az emlékezetes találatokról: volt, hogy fából faragott kis hüttére bukkantak, benne egy zenélő dobozzal, vagy egy világító led-szemű koponyára.
A geocaching igazi csapatmunka, vannak kincsek, amiket egyetlen ember nem képes megszerezni. A ládászok körében külön társaságok szerveződnek, akik 2–3 ládáért nem indulnak útra, de ha valahol van 30 láda, azért biztosan eljönnek. Gyulán már adott ez a mennyiség, szóval indulhat a kincskeresés, segítségképpen pedig ott a Gyulai Lábnyomok facebook-oldala, és az egyre bővülő gyulai ládász-közösség.
Fotók: Pénzes Sándor
