hu-ro-en

Gyulai Várkert Étterem – Fagyizó

2016.06.22.

Félig kint - félig bent.

 

varkert_11.jpg

 

A Várkert egy nagyon jó adottságokkal rendelkező étterem – mint az egykoron büszkén viselt Strand étterem név is mutatja – félig a Várfürdőn belül van, félig pedig azon kívül, aminek köszönhetően a fürdő vendégei mellett a környéken sétálókat is könnyedén szolgálja ki.


A fagyi náluk (a tényleg jó pizza mellett!) a koncepció egyik nagyon fontos eleme, ahogyan az üzletvezetőtől megtudtuk, amit náluk találunk, az „Helyben készült kézműves fagylaltok nagy választéka.” Valóban nagy választékról van szó, hiszen 80 féle fagyit készítenek, amiből a napi kínálatba 16 féle kerül.

 

varkert_02.jpg

 

A hagyományos fagyik mellett készítenek steviával édesített, cukormentes és laktózmentes fagylaltot is. A szezon elején inkább tejes fagyikkal kezdenek, a nyári hőség beköszöntével már a gyümölcsös ízek dominálnak. Idei újdonságaik a minyonos, a mézeskalács és a citromtorta fagyi. A legnépszerűbb a velencei álom. 200 forintért mérnek egy gömböt.

 

 

Fotó: Tóth Ivett

A visitgyula ajánlatai