Hol szórakozzon gyermekekkel a fürdővárosban?
Ezúttal annak jártunk utána, hogy mihez kezdjenek azok a gyermekekkel Gyulára érkező családok, akik éppen hűvösebb időt fognak ki a fürdővárosban és azok, akik a pihenést színesítenék némi „játszóházazással”. Hol játszhatnak az apróságok ingyenesen a fürdővárosban? Hol van animáció ajándék arcfestéssel? Hol kapcsolódhatnak ki a kerékpározni vágyók? Az alábbi összeállításból kiderül.
Póstelek
A Pósteleki Szabadidőpark a várostól mindössze néhány kilométerre helyezkedik el, így kerékpárral is könnyen megközelíthető. A park gyermekeknek szóló kínálatában a játszótér mellett egy állatsimogató is várja a kisebbeket, akik őzekkel, szarvasokkal, kecskékkel és szamarakkal találkozhatnak a területen. Játékparkjukban több állásos kötélpálya, légvár, trambulin, homokozó, körhinta és órás sakk várja a kikapcsolódni vágyókat.
Bővebb információkhoz ITT juthatnak az érdeklődők.
Gellény Birtok
A városhoz közelebb eső Csabai úton elhelyezkedő hatalmas Gellény-birtok is hasonló szórakozást ígér a családoknak. Kínálatukban ovis-, közepes méretű és felnőtteknek szóló kötélpályák, minigolf, paintball, drótkötél lecsúszópálya is megtalálható, de az érdeklődők még az íjászatot is kipróbálhatják a hatalmas területen, ahol nyáron izgalmas táborokkal készülnek a szervezők a kisebbek számára.
További információk ITT.
Játszóház
A Gyulai Wellness Hotel Csigakert játszóházába a szállóvendégek mellett bárki más is jegyet válthat 1000 forintos áron, ami egyszeri belépőt jelent és akár egész napra igénybe vehetik vele a szálloda emeletén található szórakoztató központot. A fedett terület esős időben is jó szórakozást kínál és benne ugrálóvár, labirintus, csúszdák, babakonyha és szerelősarok várja az ovisokat és a kisiskolásokat.
Játszóterek
A városban számos ingyenes játszótér van, közöttük a legnagyobb a Béke sugárúton, a Művelődési ház mögött helyezkedik el. A modern eszközökkel, mászókákkal és csúszdákkal felszerelt teret elsősorban azoknak ajánljuk, akik költséghatékonyan szeretnének 1-2 órát eltölteni óvodás és kisiskolás gyermekekkel.
Animáció
A városban két helyen is elérhető egész napos animációs program. Az egyik a Hunguest Erkel Hotel szállóvendégei számára érhető el díjmentesen szinte egész nap. A szállodában lufihajtogatással, arcfestéssel, csillámtetoválással, játszószobával és kreatív sarokkal várják a kisebbeket. A másik állandó animációs lehetőség a Várfürdő területén található meg pénteken, szombaton és vasárnap, ahol egész nap kalandos kihívásokkal, pihenősátorral és kreatív kézműveskedéssel várják a gyermekeket, természetesen díjmentesen.
Fotók: Tóth Ivett