hu-ro-en

Koporsós fürdő Gyulán

2017.09.27.

Mintha újjászületett volna

 

 

Korábbi blogcikkekből már kiderült, hogy Gyulának jelentős fürdőmúltja van. Elég csak azt megemlíteni, hogy a legrégebbi fürdőházról először 1518-ban tesznek említést vagy azt, hogy a török korban 11 fürdője volt a városnak. Igaz volt egy hosszabb „fürdőmentes” időszak, de 1887-től új lendületet vett a közfürdőzés a városban. A sort Popp Alajos gőz- és kádfürdője nyitotta meg a mai Városház utca 25. szám alatt. Később két gyulai vállalkozó – Pfaff Ferenc és Schneider Mátyás – hozott létre egy strandfürdőt az Élővíz-csatorna mentén, ez volt az úgynevezett Partfürdő. Létezett azonban egy furcsa fürdőtípus is a mai Dózsa György utcán, amit kinézete miatt mindenki csak koporsós fürdőnek hívott

 

Turkish_Bath_5873304686.jpg

 

A 19. század végén egy Vladár nevű gyulai lakatosmester gondolt egyet és parasztházában különböző - fekvő és ülő - fürdőket alakított ki. Egy valami volt standard, ez pedig a formájuk, ugyanis mindegyik egytől-egyig koporsószerű szerkezet volt. A vállalkozó kedvű, de még inkább gyógyulni vágyó vendégeket egy kifeszített vászonra fektették a koporsó alsó részébe, majd ezt követően a fürdő fedelét rájuk csukták. A koporsótól annyiban mégis különbözött, hogy a kúra során a fejrész végig szabadon maradt. Továbbá, amíg a beteg benn feküdt, addig alulról különböző gyógynövényekből álló főzetet öntöttek a „koporsóba” egy réztartály segítségével. A gyógyfüves víz melegen tartására egy izzó vashengert használtak, melyet a tartályba dugtak.

 

eloviz_korospart_1889.jpg

 

Azt nem tudjuk pontosan, hogy milyen gyógynövényeket használtak fel a különböző kúrákhoz, de az köztudott tény, hogy a reumát például paprika- és paradicsominda, fűzfalevél, diófalevél, farkasalmalevél, fájdalomborsó, ökörfarkkóró, fehérmályva, köszvényfű, keserűlapu, csalángyökér, zsálya, csontfű, mezei zsurló keverékével gyógyították.

 

kop_nyito.jpg

 

A szerkezet hordozható gőzfürdőként is funkcionált, ezért ki lehetett kölcsönözni egy vagy több napra. Létezéséről korabeli források számolnak be, valamint Lükő Gábor néprajzkutató leírása. A „koporsóról” csupán Kohán György gyulai – Kossuth- és Munkácsy-díjas – festőművész rajzai maradtak fenn, melyeket a Lükő-féle leírás alapján készített el.

 

IMG_2685.jpg

 

A koporsós fürdő nem terjedt el más városban, így bátran mondhatjuk, hogy egy korabeli „gyulaikumról” van szó.  1930-ban ugyan megszűnt a fürdő, annyi hatása mégis csak maradt a jelenkor emberére, hogy a puszta megemlítése is mosolyt tud csalni a turisták arcára egy-egy idegenvezetés során.

 

Fotók: gyulaanno, termalfurdo.hu, Gyulai Várfürdő

 

A visitgyula ajánlatai