Szerelmesek hete a gyulai kiállítóhelyeken
Tudja Ön, hogy pontosan mi volt Batthyány Lajos és Zichy Karolina között? És azt, hogy mit üzen egy hölgy azzal, ha a legyezőjét maga mellé ejti egy bálban? Esetleg azt, mi történik akkor, ha az ember porított kőrisbogarat fogyaszt? Idén újra Szerelmesek hete a gyulai kiállítóhelyeken, ahol nem csak ezekre a kérdésekre kaphat választ, hanem rengeteg más érdekességet is megtudhat a régi korok szerelmi életéről. A február 10-től 18-ig tartó programsorozatból természetesen az Almásy-kastély sem maradhat ki. Az állandó kiállítás belépőjével naponta két előadást hallgathatnak meg a vendégek Szilágyi Sándor történész-tárlatvezető előadásában, akit meg is kértünk arra, adjon egy kis ízelítőt abból, ami a látogatókat a délután fél 5-kor kezdődő „Csókot csaló csokoládé – régi korok szerelmi praktikái”, illetve az 5-kor induló „Pirulni szabad – hálószobatitkok a főúri világból” című (utóbbi esetében tegyük gyorsan hozzá: 18-as karikával ellátott) tematikus tárlatvezetésen várja.
Kezdjük talán onnan, hogyan is jött a szerelmesek hete sorozat ötlete?
Úgy gondoltuk, ha már a csapból is a Valentin-nap folyik, mi lenne, ha mi is egy kicsit meglovagolnánk a témát, de nem úgy, mint az „elcsépelt” irányzat, nem akartuk, hogy nagyon gejl legyen és csöpögős, nálunk a történelmi háttér és hitelesség rendkívül fontos. A lényeg, hogy ne csak a felszínt kapargassuk, hanem mutassuk meg, mi van a sztori mögött. A helyszínében is stílszerű, grófi és grófnői szalonokban és hálószobákban megtartásra kerülő előadásokon az életmód felől közelítjük meg a témát. Olyan történetek hangzanak el, melyek kapcsolódnak a kastélyhoz, az itt élő családokhoz. Természetesen tiszteletben tartjuk a régi korok embereit (nekik is járnak a személyiségi jogok), nem a szennyest kiteregetve, nem a bulvárra ráfeküdve mesélünk. Mondjuk a „Pirulni szabad” című előadás esetében ez valahol kikerülhetetlen, hiszen elég pikáns sztorik is előkerülnek, a „Csókot csaló csokoládé” lágyabb, inkább a csábítás művészetéről szól. A kastély látogatói egyébként elég sokszor rákérdeznek, milyen lehetett a hálószobai élet annak idején, na, erre most kimerítő választ lehet kapni, történelmi keretbe helyezve. De hogyan is hagyhatnánk figyelmen kívül, amikor Zichy Karolina grófné és Batthyány Lajos mártír miniszterelnökünk kapcsolatáról szó van, hogy amikor az ő románcuk kiderült, éppen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egy válságos időszaka zajlott.
Hogyan és milyen forrásokra támaszkodva lehet pontosan rekonstruálni ezeket a történeteket?
A régi kor levelezése és naplói mind megvannak, ezekből rengeteg minden kiderül. Amúgy azt szoktam mondai, hogy mindenkinek az legyen a legnagyobb rémálma, hogy egy történész megszerzi a naplóját… Persze egy tisztességes kutató csak akkor nyúlhat ilyen dokumentumokhoz, akkor nevezhet néven embereket, ha a leszármazottaknak ebből kára már nem lehet. Senkinek sem akarjuk megsérteni a becsületét, ehhez pedig kell az időbeli távolság. Általában azt szoktuk mondani, hogy a kutathatóságban 50 év a határvonal, véleményem szerint ennél kicsit több, de 100–150 év már mindenképpen biztonságot jelent. Szükséges is ez a hozzáállás, mert vannak azért pikáns részletek.
Plédául?
Ott van, mondjuk Slachta Etelka naplója 1839-ből. Az egyik kedvenc részletem az, amikor arról ír, mennyire szerette az udvarlókat. Szép hölgy volt, folyamatosan csapták neki a szelet. A rengeteg udvarló között volt egy olyan személy, aki nem tetszett neki, ugyanakkor tudta róla, hogy az egyik barátnőjével lép majd rövidesen kapcsolatba. Ez pedig pont elég indok volt számára, hogy azt írja a naplóba: már csak azért is elhatároztam, hogy kacérkodni fogok vele. Érdekes dolog ez, az életmódot, ha megismerjük, az emberek gondolkodására is rálátunk, sőt az egész korról kapunk egy metszetet. Meglepő, hogy a felszínen mennyire prűd, mennyire zárt és mennyire dogmatikus erkölcsi szabályok határozták meg az emberek életét, amik keretek közé szorították őket, ugyanakkor látszik az is, hogy a felszín alatt a szabadságra törekedtek. Tudni kell a korról, hogy a szexuális felvilágosítás nem volt jellemző, a nőknél egyáltalán nem. Igyekeztek minél inkább eltolni a kérdést maguktól, sőt, volt, aki azt javasolta, hogy csak a házasság és a nászéjszaka közötti időszakban magyarázzák el, hogy mire kell számítani. Hát el lehet képzelni mi lett ebből! Például Rudolf főherceg felesége, Stefánia belga hercegnő (akit igazából gyerekfejjel jegyeztek el, és semmiféle felvilágosítást nem kapott) a naplójába csak annyit írt a nászéjszaka után: micsoda kín, micsoda borzalom, micsoda fájdalom és legfőképp milyen nagy csalódás!
Úgy fest Rudolf nem volt egy nagy szám… És milyen praktikák kerülnek szóba a tárlaton?
A csókot csaló csokoládénál előkerül például, hogy milyen bájitalok voltak akkoriban, de az is, a hölgyek hogyan tudtak a szépségükkel hatni az urakra. Ki gondolta volna például, hogy volt push-up melltartó a XVIII. században? A fűzőt mindenki ismeri, de van, akinek ez nem volt elegendő ahhoz, hogy kiemelje, amit ki kell. Viszont ha a szépségükkel nem sikerült megfogni a legényt, az előkelők sem riadtak vissza a bájitaloktól. A gyulai boszorkányperek leírásából megtudhatjuk, hogy 1722-ben Sarkadi Jánosné Kis Erzsébet Gácsi Pistával szerelmi bájitalt itatott, annak érdekében, hogy belészeressen, de kitudódott a turpisság, szegény Kis Erzsébetet pedig megvesszőzték és száműzték a megyéből, olyannyira, hogy megmondták neki, ha visszajön, akkor fejét fogják venni. Na, ebből is látszik, hogy Gácsi Pista mennyire nem akarhatta a dolgot… Ezeket a bájitalokat amúgy nem tartanánk ma túl higiénikusnak, sőt inkább talán undorítónak neveznénk őket. Volt, amelyikbe vizeletet kellett tenni, de volt olyan is, hogy a viselt fehérneműt kellett beáztatni, és annak a levét italba keverni, vagy éppen hajszálat sütni a süteménybe, és azt megetetni a delikvenssel. Ezek mai szemmel már igencsak furcsa dolgoknak tűnnek, mondjuk a receptúrák alapján érthető, hogy Gácsi Pista mindent megtett azért, hogy Erzsi ne akarjon vele megint bájitalt itatni. Meglepő az is, milyen sokáig használták ezeket a szereket! 1936-ban Vésztőn – és itt már nevet nem is mondok, mert korban túl közel van hozzánk – volt egy házaspár, ahol az úr nagyon szeretett inni, de a felesége le akarta szoktatni, így keresett magának egy vajákos asszonyt, aki egy bájitalt kevert neki, hogy ezzel kigyógyítsa az alkoholizmusból. Ennek az lett az eredménye – ahogyan a forrást jelentő újságcikkből kiderült –, hogy sikerült egyszerre majdnem minden földi bajából kigyógyítani szerencsétlent, hiszen az úr a bájitaltól kórházba került. Amikor kiderült a dolog, nyilván jött a veszekedés, az úr inkább elvált, de ezzel még nincs vége a történetnek. Később ilyen-olyan ügyből kifolyólag ismét találkozniuk kellett, amikor is itallal kínálták a férfit, amibe szintén bájitalt (ezúttal viszont szerelmi bájitalt) kevertek, és emiatt is kórházba került a szegény pára…
Gondolom voltak azért a csábításnak kevésbé veszélyes eszközei is…
Az udvarlás művészete rendkívül összetett volt. Sok mindent nem lehetett közvetlenül intézni, például ha egy bálban összefutott egy hölgy egy neki tetsző úrral, levelet nem írhatott, hiszen csak a férfi kezdeményezhetett. De a kisasszony tudhatta mondjuk, hogy legközelebb egy opera-előadáson össze fognak futni, így azzal jelezhetett, hogy az alkalomra tűzpiros ruhát öltött magára, merthogy – a mindenki által ismert virágnyelv mellett – volt ruhanyelv is és legyezőnyelv is. A kék szín a tiszta szerelem, a fehér az ártatlanság, a tiszta szerelem, a sárga pedig az elutasítás színe volt. Az arc előtt jobbra elhúzott legyező azt jelentette, kövess, van mondanivalóm, de ha a hölgy leejtette maga mellé a legyezőt, azt üztente, maradjunk inkább csak barátok. Ha a férfi érdeklődését felkeltette a dolog, már írhatott levelet, de ez kockázatos volt, hiszen ezeket más is elolvashatta (és nyugodjunk bele, el is olvasta), a titkos levelezés viszont a hölgy becsületébe kerülhetett volna, ilyenkor jött a virágnyelv és a csokorba rejtett cetlikre írt üzenetek. Persze más jelzések is voltak, ott van például a szépségflastrom, ami a hibákat elrejtő funkciója mellett, később szerelmi jelzésként is fontos szerephez jutott. Ha egy hölgy a szája mellé helyezte a szépségpöttyöt, azt mutatta, hogy csókos, tehát nyitott az ismerkedésre, ha a szeme alá, azzal a pajkosságára utalt. Sőt, később, mikor az egyszerű, kör alakú bársonydarabkákat fölváltották a figurák, akkor a holdacskával a szerelmi bánatot lehetett kifejezni, a csillaggal pedig azt, hogy nyitott vagyok az új kapcsolatra. Az udvarlási trükkök mellett az afrodiziákumokról (a csokoládétól az orrszarvú szarvából készített poron át a kőrisbogár-őrleményig és az illatszerekig) is sok szó esik. Nem sokan tudják, de Európa első parfümje Magyarországon készült. A királyné víz, amit Izabella-víznek vagy magyar víznek is szoktak nevezni a XIV. századi Magyarországra vezethető vissza, amikor is Piast Erzsébet, akinek tévesen ment át Izabellára a megnevezése, a köszvényes megbetegedését kívánta rozmaringvirág borecetben vagy alkoholban feloldott párlatával kezelni, és észrevette, hogy miután ezt a kivonatot sokat használta, megőrizte vonzerejét idős korában is.
A rövid ízelítőből is látszik, a szerelem mint téma örök és kimeríthetetlen, érdemes tehát a teljes programot végigböngészni! A Szerelmesek hetén a várban, az Erkel Ferenc Emlékházban, a Ladics-házban és a Kohán Képtárban is akadnak érdekességek, még nem késő útnak indulni Gyulára, ha pedig szállást keres, akkor ITT érdemes.
Fotók: Incze László
