Mi lett a beszélő épületekkel?
Gyula egyik kiváló polgára, D. Nagy András 1957-ben, frissen végzett gépészmérnökként került a városba, amibe azon nyomban bele is szeretett, de nagyon. 2012-ben bekövetkezett haláláig számtalan cikket, írást publikált a településről, annak közéleti személyiségeiről, íróiról, tudósairól és művészeiről, a legtöbbet Gyula leghíresebb szülöttjével, Erkel Ferenccel foglalkozott, alapító tagja és 22 éven át titkára is volt az 1989 óta működő Erkel Ferenc Társaságnak.
A kilencvenes évek első felében, „Beszélő épületek” címen futott nagyszerű sorozata a Gyulai Hírlap hasábjain, melyben a helytörténeti jelentőséggel bíró épületeinket vette sorra, felelevenítve múltjukat és egy-egy fotóval megmutatva jelenüket is. Azóta rengeteget változott a város, itt az ideje kicsit leporolni a régi cikkeket, és megnézni: mi történt ezekkel a beszélő épületekkel?
A skála a teljes megújulástól a teljes leamortizálódásig terjed. Egy biztos viszont, érdemes újra nekifutni a történetnek, hiszen ezek nélkül az épületek nélkül Gyula nem lenne az, ami: a történelmi fürdőváros. A sztori elejét Bandi bácsi rakta össze, ami meg azóta történet, azt igyekeztünk mi magunk kideríteni, azt meg hogy mekkora sikerrel, majd meglátjuk!
Elsőként a Németváros főtereként funkcionáló Apor téren megtekinthető szoborfülkét kerestük fel. A fülkében Nepomuki Szent János, az utak és a folyók védőszentjének szobra látható, melyet eredetileg 1730-ban Csík Péter vármegyei jegyző állítatott fel, a Német- és Magyargyulát elválasztó Szent János árkon átívelő fahíd németgyulai lábához. Innen a városrészek 1857. október 1-jei egyesítésekor a józsefvárosi iskola elé került, majd 1883-ban jelenlegi helyére, a Szent József templom melletti két szoborfülke egyikébe.
Ide.
A Szentek életéből megtudhatjuk, hogy Közép-Európában sok hídon látható az a többnyire barokk kiképzésű szobor, amely egy papot ábrázol, mutatóujját ajkára téve, mintegy csendre intve magát és másokat. A hidak szentje s a gyónási titok vértanúja ő: Nepomuki János. Közép-Európa legismertebb szentjei közé tartozik.
A legenda elmondja, hogy Wolfflin János a kicsiny Pomuk (ma Napomuk) helységben született, Dél-Csehországban. Jogi tanulmányainak befejezése után -- annak ellenére, hogy szegény szülőktől származott - - gyorsan haladt fölfelé az egyházi ranglétrán. Mint egyházi méltóságot és jelentős szónokot egész Prága ismerte és szerette. IV. Vencel király felesége őt választotta gyóntatójául. A király kezdetben igazságos és jóakaratú uralkodó volt, de egy sikertelen mérgezési kísérlet után bizalmatlanná és agresszívvé vált. Meg akarta tudni, mit gyónt a felesége. Mivel azonban János nem volt hajlandó megmondani, megkínoztatta és a Moldva folyóba dobatta. Egy csodás fényjelenség jelezte a királynénak, hol keressék a holttestet. Egy másik változat szerint a Moldva leapadt annyira, hogy megtalálhassák. Halálának éve 1383. A prágai Szent Vid-székesegyházban temették el. A legenda elbeszéli még, hogy kénytelenek voltak sírját ráccsal elkeríteni, mert aki tisztességtelen szándékkal lépett síremlékéhez, azt Isten súlyos büntetése érte.
A tér e szobor mellett számtalan emléket őriz, a gyulai németség egyik legfontosabb helye. Itt található Erkel Ferenc szülőháza – ma Erkel Ferenc Emlékház –, a város egyik legrégebbi kocsmája, a Nap kocsma – ma családsegítő központ –, a Máriás-ház és egy új emlékmű, melyet a Gyuláról az egykori Szovjetunióba „málenkij robotra” elhurcolt német származású polgárok tiszteletére emeltek. Ebben a sorozatban mindegyikre visszatérünk majd.
Az Apor tér az utóbbi években, évtizedekben összképét tekintve olyan sokat nem változott, annak ellenére, hogy a fent említett épületek mindegyikét sikerült felújítani. Ha valaki vendégként érkezik Gyulára, mindenképp érdemes elsétálnia idáig, már csak az Erkel Emlékház miatt is, de a környék utcái, a közelben kanyargó Élővíz-csatorna vagy az Epreskert utcai romkert mind-mind hűen tükrözik vissza a régen volt Németgyula hangulatát.
Fotók: Tóth Ivett
