Kis XIX. századi gerillamarketing
– Jó napot kívánok! Gyulai kolbászt tartanak? – kérdezte a boltba betérő, jól öltözött úriember. Az eladó értetlenül nézett, hiszen sosem halott még az említett termékről. Javasolt helyette mást, de a vevő hajthatatlannak tűnt, és távozott. A jelenet nem hagyott túl mély nyomot a boltosban, talán még a keresett kolbász nevét sem jegyezte meg. Egészen másnapig, amikor is egy másik vásárló érdeklődött gyulai után.
A szituáció nem csak ezen a helyen és nem csak vele történt meg, több budapesti hentes is hasonlóképpen járt. Egyre jöttek a vásárlók, és mind ugyanazt akarta: csak és kizárólag gyulait. Az 1920-as években járunk, a történet nem mai darab tehát, de valóságtartalma nem kérdőjelezhető meg, valahogy így kezdődött el a gyulai kolbász komolyabb magyarországi karrierje.
És mi állt a háttérben? Egy igencsak élelmes gyulai hentes, Stéberl András mesterterve, aki ezen a módon kívánt keresletet teremteni az általa gyártott húsárunak. A sztori valahol 1868 körül kezdődött – ekkor építettek Gyulán először közvágóhidat. A pozsonyi születésű Stéberl, a másik legendás gyulai kolbászkészítő mester, Balogh József üzemében kezdett dolgozni, 1914-ben nyitotta meg saját üzletét, az 1930-as évek elején ki olyan üzemet alakított ki, ami már ipari léptékben volt képes kolbászt előállítani.
De a termelékenység megfelelő nagyságú kereslet és felvevőpiac nélkül persze mit sem ér, így a jó Stéberl agyalni kezdett: hogyan lehetne igazán ismertté tenni a gyulai kolbászt? Az evangélikus egyházközség hathatós közreműködésével – Stéberl a gyülekezet oszlopos tagja volt – munkanélkülieket keresett, vett fel és küldött el – az áhított és sokra hivatott új piacra – Budapestre, hogy az ő termékei után érdeklődjenek, komolyabb vásárlási szándékot mutatva. A dolog bejött, majd egy másik komoly marketingfogással – az aranydiplomát érő, brüsszeli világkiállításon való bemutatkozással – valóban ismertté tette áruját.
De Stéberl nem volt az az ember, aki ezzel beérte volna, folyamatosan fejlesztett, építkezett, arculatot tervezett – magyarán lefektette a mai napig ismert márka alapjait.
A sztori vége sajnos nem túl vidám – az államosítás után nem tartottak igényt Stéberl tudására, tapasztalatára, sőt, munkájára sem – pedig akár rakodónak is elment volna a saját maga által összerakott céghez! Ezt nem sokan bírnák ki ép ésszel, sajnos ő sem. A szörnyű fordulat vitte végül sírba.
A történetnek erről a tragikus szakaszáról Szanyi Gyöngyi és lelkes csapata készített egy megrázó erejű dokumentumfilmet, amit személyesen mutattak be Gyulán, hatalmas érdeklődés közepette. A családtagok is ott voltak.
A gyulai kolbász történetéről rengeteget megtudhatunk, a Húsipari Történeti Kiállításon.
Fotók: Gyulahús Kft., gyulaanno.hu
Fotók a filmbemutatóról: Tóth Ivett
