Vajon mennyire volt feledékeny ember őcsászári felsége, Ferenc József?
I. Ferenc József császár valójában kétszer járt Gyulán, először 1857 tavaszán, Sissyvel, amidőn is megtekintették a Fehér-Körös új, a várost elkerülő szakaszának medrét – pontosabban szemrevételezték a lezárult munkálatokat.
A második látogatása volt az érdekesebb, valószínűleg számára is, méghozzá két okból. Egyrészt ez lehetett az élvezetesebb. Már magyar királlyá koronázva érkezett 1876. szeptember 14-én, leginkább hadúri minőségében, hiszen a Gyula környékén, három honvéd huszárezred részvételével zajló hadgyakorlatot szemlélte meg (ami biztosan kedvére való volt, lévén igencsak katonás ember). A fél napos programba nem sok minden fért bele, csak a parádéra figyelt, még csak hivatalos fogadást sem tartottak, mondhatni minden a felség kedve szerint alakult: se asszony, se puccparádé.
Két kísérőt kapott aznapra, két Bélát, egy Wenckheimet és egy Szendét. Mindketten miniszterek voltak, előbbi a császár személye körüli, a másik pedig a honvédelmi. Utóbbihoz fűződik az eset, ami miatt valószínűleg a császár emlékezetébe is jó mélyen belevésődtek az aznapi történések. A (Béke) Sugárúton lovagoltak végig, majd a várkert felé vették az irányt, már a kastély bejárata előtt járhattak, amikor is a császár egy kérdést intézett Szende Bélához.
Érdemes itt egy pillanatra letenni a fonalat, hogy a pillanat valódi súlyát megértsük. A magyar királyi honvédséget 1869-ben állították fel, de a szervezés bonyolultsága miatt, egészen 1876-ig nem tudtak hadgyakorlatot tartani számukra. A gyulai egész pontosan a harmadik volt. Biztosan volt némi feszültség tehát a levegőben. Mindenki aggódhatott, hogy fog sikerülni a nap?
De vissza az eredeti kerékvágásba, Ferenc József tehát a következő, egyszerű kérdést tette fel a honvédelmi miniszternek: – Járt már Ön Gyulán? Mindezt persze németül. De kérdezhette volna akármilyen nyelven, Szende csak hallgatott. A császár talán azt hitte, hogy nem hallotta meg, és még egyszer rákérdezett, ezúttal hangosabban. Válasz viszont ezúttal sem érkezett.
Aki kicsit is járatos az etikettben, tudhatja, ez hatalmas modortalanságnak számított. Nyilván tisztában volt ezzel Wenckheim is, ezért – talán így akarván megelőzni a nagyobb botrányt – Szende mellé lovagolt, megérintette a vállát, és próbálta válaszra bírni. Ekkor derült ki, mi a baj. Szende, aki a róla fennmaradt információk szerint csöppet sem volt szentimentális ember, gyakorlatilag úgy bőgött, mint egy kisgyerek.
Ferenc József azért ezen jócskán megdöbbenhetett… Többször is rákérdezett: – Mi baja Önnek? Mi baja, hisz Ön sír?!? A jég megtört, Szende válaszolt – de magyarul (újabb faragatlanság): „Felséges Uram! Én életemben csak kétszer voltam Gyulán. Első ízben 1849. augusztus 21-én reggel 6 órakor. Ezen a helyen, ahol most állok, mint honvédtiszt fegyvereztettem le, s amidőn ma másodszor a sors ide vezetett, Felséged oldalán, mint honvédelmi miniszter jelenek meg."
Azért ez kemény lehetett mindkettőjüknek, persze inkább szegény Szendének. Gondoljunk csak bele, 1849. augusztus 21-én reggel 6 órakor, tehát majdnem napra pontosan 27 évvel azelőtt, ráadásul ugyanabban az órában, Damjanich János, Kiss Ernő, gróf Leiningen Károly, Aulich Lajos, Lázár Vilmos, Knézich Károly, Török Ignác későbbi aradi vértanúkkal, éppen a fegyvert tette le a kastély előtt. Most meg egyenesen miniszterként (ráadásul honvédelmi miniszterként) jár ugyanott, az oldalán azzal a férfival, aki annak idején halálra ítélte, majd kegyelemben részesítette, hat évnyi várfogságra mérsékelve büntetését.
És vajon hogyan reagált erre az uralkodó? Kohn Dávid azt írta erről, hogy „A király Szendének szívet tépő hangon tett vallomása után láthatóan elkomorult, de anélkül, hogy valamit szólt volna, újra csendesen megindította lovát, és kilovagolt a gyakorlótérre.” (Hatvan év múltán i. m. 42-46. p. és Békés, 1916. nov. 26.) Később viszont meglepően meleg hangon értékelte a hadgyakorlat sikerét.
A sztori tanulságát talán Wenckheim Béla foglalta össze a legékesszólóbban: „Mi volt ma a várban, mi volt ma a várban?... Ej, nem Dumas, nem Augier, nem Feuillet, az élet, az élet az igazi drámaíró!"
Sokkal többet megtudhat mind a királylátogatásokról, mind a fegyverletételről a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban.
A Képek forrása:
I. Ferenc József 1867-ben, magyar királlyá koronázása után. (Vasárnapi Ujság, 1867. június 2.)
Szende Béla, 1839-ig Frummer Béla (1823–1882) honvéd százados Krassó vármegye alispánja, országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszter (1872–1882) portréja. Rusz Károly metszete (1872) (Vasárnapi Ujság, 1872, 51. szám)
Kiállítási képek: Tóth Ivett
