A „Himnusz megzenésítése” emlékérem
Ha valaki kicsit is járatos a numizmatikában, bizonyára tudja, hogy a Magyar Nemzeti Bank 1968 óta rendszeresen bocsát ki emlékérméket az ország jelentős történelmi-, tudományos-, kulturális eseményei, évfordulói és nemzetközi események kapcsán. Így tett most is: egy 20.000 Ft névértékű ezüst és egy 3.000 Ft névértékű színesfém emlékérme piacra dobásával tisztelgett azelőtt, hogy 1844. július 2-án csendült fel először a pesti Nemzeti Színház színpadán nyilvánosan a Himnusz Erkel Ferenc által megzenésített változata. Az érmék kibocsátására a zeneszerző szülőházában, az Erkel Ferenc Emlékházban került sor.
A Gárdonyi Gézától eredeztethető közkeletű legenda szerint a Himnusz megzenésítése nem volt könnyű szülés. A történet szerint Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója a pályázat lejárta előtti este bezárta Erkelt egy szobába addig, amíg el nem készül pályaművével. Azonban az is szóba került, hogy a sztoriból nem sok lehet igaz. Ezt az emlékérem tervezése során szakértőként közreműködő Gusztin Rudolf – aki az MTA Zenetudományi Intézet magyar zenetörténeti osztályának tudományos munkatársa – két fontos bizonyítékkal is alátámasztotta a rendezvényen.
Egyrészt Erkel „Itt az írás, forgassátok/Érett ésszel, józanon” jelige alatt beadott munkája volt egyes sorszámú pályamű, azaz kizárt, hogy a határidő lejárta előtt adta volna azt be, másrészt a zeneszerző, annak ellenére, hogy pozíciója miatt alanyi jogon kijárt volna neki, nem volt benne a bírálóbizottságban. Ezek alapján sokkal valószínűbb, hogy nagyon is tudatosan készült a nevezésre. Gusztin Rudolf zongorán és hegedűn is előadott néhány taktust az eredeti partitúrából, ezen a változaton még sokkal erősebben kiütköztek a népies – verbunkos jellegű – motívumok. Az Erkel-féle dallamot az egyházi zenéhez való kapcsolódása miatt is kritizálták, bírálói azt mondták, nem lesz igazán népszerű. Nem nagyon jött be a tipp, az Erkel-féle Himnusz nagyon hamar népi imádsággá vált – mondjuk csak 1989-ben került be az alkotmányba.
Az érme tervezője Kereszthury Gábor iparművész. Munkáját három szakértő segítette: dr. Gyapay László, az MTA Irodalomtudományi Intézet főmunkatársa, irodalomtörténész egyetemi docens, dr. Kovács Ida irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főosztályvezetője és a már említett Gusztin Rudolf, az MTA Zenetudományi Intézet magyar zenetörténeti osztályának tudományos munkatársa.
Az emlékérmék előoldalán a nemzeti fohászt szerző Kölcsey Ferenc félalakos ábrázolása jelenik meg, melyet Franz Eybl litográfiája és Anton Einsle olajfestménye ihletett. A portré hátterében a Himnusz kéziratának töredékesen megjelenő, plasztikusan ábrázolt első versszaka olvasható, amelyet Kölcsey kézjegye zár. Az emlékérmék előlapján helyezkednek el a pénzérmék kötelező alaki kellékei, amelyek a zsebünkben lapuló aprópénzeken is megtalálhatóak: ilyen a MAGYARORSZÁG felirat, az értékjelzés (jelen esetben a 20.000, illetve a 3.000 Ft), a 2019-es verési évszám, valamint az ábrázolásba rejtett BP. verdejel.
Az emlékérmék hátlapján a Himnuszt megzenésítő Erkel Ferenc félalakos ábrázolása látható, amelyet a Pataki József által készített Erkel-portré és a Canzi Ágoston Erkelt megjelenítő kőnyomata ihletett. A portré hátterében balra Erkel Ferenc névaláírása, jobbra a Himnusz szöveggel ellátott kottájának részlete látható. Az emlékérme szélén, balra csúsztatott félköriratban az „A HIMNUSZ MEGZENÉSÍTÉSE • 1844” felirat utal a zenemű születésére, az emlékpénzérme kibocsátásának apropójára. A portré ábrázolásába illesztve jelenik meg az emlékpénzt tervező Kereszthury Gábor iparművész mesterjegye.
Az emlékérmék különlegesen nagy méretűek, átmérőjük 52,5 mm. Az ezüstből tükörfényes kivitelben 7.000, míg a színesfém érméből selyemfényes kivitelben 5.000 darab készíthető.
Fotók: Tóth Ivett
