Ásatások a gyulai Várkertben
Gyulán 2014 márciusában került – újra – a fókuszba a kérdés: helyreállítható-e maga teljességében a szigeterőd és a palánkvár? De mi is ez az egész szigeterőd-dolog? Aki valaha járt már Gyulán, biztosan fel tudja idézni a téglaerődítmény jellegzetes sziluettjét, azt viszont kevesebben tudják, hogy a gyulai vár a ma látható állapotánál sokkal nagyobb kiterjedésű volt. A Várkertben a mai napig jól látszanak az egykori körvonalak, legalábbis néhány ponton. Ezek közé tartozik példának okáért a kastély török-tornya, a Rondella melletti „gödör”, a csónakázótó vagy éppen a kapus-híd.
Liska András főmuzeológus, az Erkel Ferenc Múzeum régésze segítségét kértük ahhoz, hogy képbe kerülhessünk, és megismerhessük a Szigeterőd-program első lépéseit, az erődrendszer autentikus helyreállításához szükséges kutatási-ásatási munkákat. Mivel a téma hatalmas, cikksorozat formájában foglalkozunk a szigeterőddel, az első részben a régészeti kutatás előzményeire és a 2015. évi régészeti kutatások előkészítése koncentrálva.
A gyulai gótikus várkastélyt körülölelő, palánkszerkezetű külső vár régészeti feltárásának előmunkálatai már több mint ötven évvel ezelőtt elkezdődtek. A téglavár 1950-es évek második felében indult első műemléki helyreállításához kapcsolódóan Parádi Nándor kutatta a palánkot, sok értékes információt dokumentálva. Bár Parádi 1956 és 1961 között elsősorban a gótikus téglaépület ásatását és falkutatását végezte el, a rendkívül alapos régészeti és műemléki vizsgálat közben lehetősége nyílt a vár környezetében húzódó palánkerődítések ásatására is, a vár környezetének rendezését célzó munkálatokhoz kapcsolódva. Az azóta eltelt évtizedek során számos alkalommal került sor, főleg a vár második műemléki helyreállításának előkészítése és kivitelezése alatt a vár környékén régészeti feltárások elvégzésére, ám kifejezetten a palánk teljes kiterjedésének és vertikális rétegviszonyainak, szerkezetének és belső kronológiájának tisztázását célzó szisztematikus kutatás csak 2015-ben kezdődhetett meg.
A 2015-ben megkezdett kutatás célja a gyulai vár külső védműveinek minél teljesebb megismerése és részletes feldolgozása, amely megfelelő alapot biztosít a vár teljes területének tudományos igényű rekonstrukciójához, valamint a későbbiekben a vár történeti környezetének rendezéséhez. Az úgynevezett Szigeterőd-program, amely alapvetően a palánkerődítések valamint az egykori Körös-mederből kialakított várárok rekonstrukciójának ötletét jelenti, már évtizedek óta létezik. Halmos Béla, gyulai építész már 1957-ben megrajzolta az akkori, még a téglavár műemléki helyreállításakor készült szintvonalas felmérésre a várárok újbóli kialakításának tervét.
A Fehér-Körös egykori medréből kialakított várárokból, a palánkszerkezetű külső várból és huszárvárból, valamint a téglavár épületéből álló gyulai vár teljes egységét magában foglaló sziget a mai napig teljesen páratlan módon hozzáférhető maradt a város belterületén. A város ezen részének szerkezete, az utcák iránya, de még a ma meglévő telekhatárok is szinte hihetetlenül pontosan illeszkednek a történeti idők városszerkezetéhez. A Szigeterőd területét nem szabdalják modern utcasorok vagy telekalakítások, beépítések. A végvári idők erődítéseinek föld alatt nyugvó emlékei a Harruckern–Wenckheim–Almásy-kastély épületét is magukba integrálva, mintegy időhídként kötik össze a jelent az oszmán-török viadalok idejével. A szigeterőd térkialakítása egészen a közelmúltig megmaradt. A területről ismert történeti ábrázolások, írott és régészeti források, valamint az a szinte példa nélküli körülmény, hogy a teljes erődítési rendszer területe a mai napig hozzáférhető és régészetileg kutatható, kiváló tudományos alapot biztosít a rekonstrukciós tervek elkészítéséhez. A palánkerődítések egyes elemeinek, a földbástyáknak és a palánk hosszanti szakaszainak, valamint a várat teljesen körülvevő, illetve a külső és belső várat elválasztó vizesárkoknak az elhelyezkedése és kiterjedése megkerülhetetlenül fontos adatok a rekonstrukció tervezése számára. A palánkfalak horizontális méreteinek, a palánkerődítés struktúrájának és külső kontúrjának pontos ismerete nélkül elképzelhetetlen a rekonstrukció történetileg hiteles előkészítése és kivitelezése. A földbástyák formáját illetően egymásnak ellentmondóak a korabeli képi ábrázolások, így ilyen tekintetben is a régészeti ásatások eredményeire kell támaszkodni. Már néhány hónappal a kutatások első szakaszának befejezését követően számos kimagasló értékű tudományos eredmény birtokába jutottunk, amelyek közelebb visznek a 16-17. századi védművek kiterjedésének és építéstörténetének megismeréséhez.
A tudományos kutatás első lépéseként összegyűjtöttük az összes archív, írott, és képi megjelenítést tartalmazó forrást, valamint a 2014-ig lezajlott régészeti kutatások hozzáférhető dokumentációit. A gyulai külső palánkerődítések területét érintő korábbi ásatások releváns adatainak összesítése egy közös térinformatikai adatbázisban történt, amelynek legjobban használható változata az a téradatokat tartalmazó állomány, amelyben külön rétegekként jeleníthetők meg a korábbi feltárások eredményei. Ezen adatok összesítésekor vált nyilvánvalóvá, hogy az 1956 és 2014 között lezajlott régészeti ásatások elsősorban a téglavár környékét érintették, a várnak a gótikus téglaépülettől távolabb eső részein a régészeti kutatások száma eddig elenyésző volt. A korábbi feltárások szelvényeinek metszetrajzait áttekintve megállapítható, hogy a kutatásokkal számos esetben nem érték el a palánkerődítések rétegsorának az alját. Az ásatásokkal így nem lehetett teljes értékű képet kapni a palánkfalak vertikális kiterjedését és a cölöpszerkezetek elhelyezkedését illetően. A kisebb mélységekben dokumentált cölöpsorok alapján a védművek, különösen a bástyák esetében a horizontális kiterjedés meghatározása sem volt teljes értékű. A feltárások kutatási mélyégét általában teljesen objektív körülmények határozták meg. Az éppen aktuális terepszinttől általában a talajvíz szintjéig mélyedtek a szelvények a földbe. Ezzel szemben a 2015. évi feltárások kivételeses szerencsés időjárási körülmények között zajlottak, aminek köszönhetően, habár csak kb. 400 m²-en kutattunk, a megmozgatott földmennyiség a gyulai vár környezetében eddig folytatott ásatások közül a legnagyobb volt, meghaladta az 1000 m³-t. Ennek egyik magyarázata abban keresendő, hogy a 2015-ös ásatási idény alkalmával a vár környékén a talajvíz szintje az átlagnál alacsonyabb volt, és az ásatási szelvényeink többségénél elértük a jelenlegi talajszinttől számított 300 cm-es mélységet, ilyen módon feltárva a többször megújított palánkszerkezet jelenleg megismerhető maradványait.
Az előkészítés következő munkafázisaként, a régészeti ásatásokat megelőzően felmérést készítettünk a gyulai vár külső védelmi vonalainak területén számba vehető kutatható területekről, az egyes részletek tekintetében figyelembe vehető források minőségéről, és ez alapján dolgoztuk ki a régészeti munkák stratégiáját. Bár a palánkerődítések területén lévő egykori védművek maradványainak többsége ma is hozzáférhető, vannak bizonyos részek, ahol pl. az üzemelő közművek védőtávolsága, egyes modern beépítések, illetve a jelenlegi térhasználat csak korlátozott mértékben teszi lehetővé a régészeti feltárás, mint kutatási módszer alkalmazását. Ezen korlátozó tényezők miatt, valamint a költségigényes ásatások pontosabb tervezhetősége és a vizsgálat alá vont területek minél nagyobb kiterjesztése érdekében a kutatások első fázisában roncsolásmentes földtani kutatásokat végeztünk. A Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének munkatársai által alkalmazott módszerek az archeomágneses vizsgálatok, a georadaros mérések és a térképező földtani mikrofúrások voltak.
A téglavártól É-ra eső területen a régi térképi adatok elemzése és a korábbi feltárások eredményeként jól körülhatárolható a palánkerődítést tagoló két, közel azonos méretű földbástya helyszíne. A kijelölt területen nincsenek meglévő, modern közművezetékek és rendkívül szerencsés módon ezt a szakaszt a palánkvár használatának idejénél későbbi beépítések sem bolygatták meg. A jelenleg füves-fás, parkszerű részen a most megfigyelhető felszíni morfológia is hitelesen rajzolja meg az egykor itt magasodó, földből és fából készült védművek vélhető kiterjedését. Az itt tervezett ásatások helyszíneit azon a részen jelöltük ki, ahol a roncsolásmentes kutatás a legbiztatóbb eredményeket hozta. Az alapvetően agyagos talajban meglévő, a palánkerődítés megépítéséhez köthető beásásokon, és a földben megmaradt cölöpök által képzett tömörödéseken kívül a palánk későbbi átalakításai is okozhattak olyan elváltozásokat, amelyek értékelhető anomáliaadatokat mutattak. Az információk kiértékelésénél figyelembe vettük a korábban a területen zajlott régészeti ásatások már bolygatott szelvényeinek a kiterjedését. Részben befolyásolta a mérések elvégzését, illetve körültekintő területválasztás igényelt, hogy az ÉNy-i bástya feltételezett külső kontúrja bizonyos helyeken a meglévő telekhatárok közvetlen közelébe esett, ahol a magántelkek kerítéseinek (vas-, és drótkerítés) közelsége befolyásolta a mágneses elven működő műszer működését. A bástyák, valamint a bástyákat összekötő palánk területén elvégzett magnetométeres vizsgálat során gyűjtött archeomágneses anomáliaadatok alapján kijelölhetők voltak a bástyák szerkezetét alkotó cölöpszerkezetek főbb struktúrái.
A geofizikai módszerek közül a georadaros méréseket a külső várat a belső vártól elválasztó belső várárok és palánk lokalizálásához alkalmaztuk. A történeti időkben a gyulai palánkerődítés védelmi rendszerét alapvetően két részre, a huszárvárra és a belső várra tagolva ábrázolják a korabeli képi források. A huszárvárat a belső vártól elválasztó belső palánkfal és várárok pontos helyszínét az archív térképi ábrázolások alapján a mai Harruckern–Wenckheim–Almásy-kastély parkját észak felől határoló Várfürdő sétány és a téglavár közötti, ún. rendezvénytér területén kell keresnünk. Ezt a koncepciót erősíti a jóval későbbre, 1722-re keltezett, Leopold Franz Rosenfeld-féle térkép is, ahol ugyan egy lefolyástalan, kis tóként jelenik meg az egykori vizesárok, de helyszíne hasonlóképp a mai rendezvénytér területére tehető. Ennek a nagyobb kiterjedésű, ma füves, ám közművekkel és későbbi beépítéssel, burkolatokkal részben már bolygatott területnek az átfogó vizsgálatát georadaros mérésekkel végeztük el. A kielemzett felvételek alapján feltételezhető volt, hogy a modern közműépítményeken (elektromos-, és hírközlő kábelek, gáz,- ivóvíz-, csapadékvíz csatornák) túl egy régebbi antropogén tevékenység eredményeképpen kialakult nagy kiterjedésű változás is van a vizsgált területen. A vizsgálatok adatainak elemzése után meghatározhatóvá vált egy kb. 15 méter széles anomália a jelenlegi felszín alatt, amelynek iránya és elhelyezkedése alapján elképzelhetőnek tartottuk, hogy a jelenséget azonosítsuk a huszárvárat a belső vártól elválasztó védelmi vonal maradványával. A műszeres vizsgálatok eredményeit figyelembe véve 2015 őszén egy 30 méter hosszú ásatási szelvény kijelölésével igyekeztünk megtalálni a keresett vizesárok, a tőle közvetlenül É-ra elhelyezkedő belső palánk nyomait.
Már az előzetes geológiai vizsgálatok elvégzésekor az egyik legfontosabb feladatunknak tekintettük a külső vár palánkjának és az egykori Körös-mederből kialakított várároknak a pontos lehatárolását a palánkerődítés teljes területén. A csupán rövid időszakra hozzáférhető területeken, pl. a Harruckern–Wenckheim–Almásy-kastély parkjának 2015-ben megújított részein a régi folyómeder lokalizálására, valamint a régészeti feltárások helyszínének pontos kijelölésére a térképező földtani fúrások módszere kínálkozott a legalkalmasabbnak. A kastély parkjának területén az 1980-as években Gerelyes Ibolya végzett feltárást a dzsámi és minaret alapjait kutatva. Az akkori ásatások során a palánknak egy szakaszáról is sikerült ismereteket szerezni, ezeket az előzetes adatokat is felhasználva jelöltük ki a fúrásokkal kutatandó területet azon a részen, ahol a későbbiekben a palánk teljes átvágására is alkalmas felületet találtunk. A munkával sietnünk kellett, mert a kastély műemléki felújításával és a látogatóközpont kialakításával párhuzamosan a kastély parkja is teljes mértékben megújult. A kertépítési munkákat, pl. az öntözőrendszer kiépítését közvetlenül megelőzően nyílt lehetőségünk a fúrások elvégzésére azon a területen, ahol a későbbiekben a rendezett parkban és a díszburkolatokkal ellátott és növényekkel beültetett részeken minden bizonnyal sokkal nehezebben tudtunk volna egy ilyen jellegű feltáró munkát előkészíteni és elvégezni. A sekélymélységű fúrások elvégzésekor már a helyszínen makroszkopikusan lehetett azonosítani a feltárt rétegeket és ezek alapján döntöttünk a további fúráshelyek pozíciójáról. A palánktest döngölt, agyagfeltöltése jól elkülöníthető volt a későbbi tereprendezések lazább szerkezetű feltöltéseitől és a palánkon kívül eső részek természetes üledékrétegeitől. Később, a dokumentált minták lézeres szemcseösszetétel vizsgálatának eredményeit is figyelembe véve készült el a rétegtani viszonyokat bemutató keresztszelvény. A fúrások segítségével a huszárvár palánkerődítésének dél-délnyugati szakaszán ma már pontosan ismerjük a Körös-medernek a palánk felőli természetes határát azokon a részeken is, ahol jelenleg nem lehet régészeti feltárásokat végezni.
Hasonlóképpen részben a feltárások helyszínének megtervezéséhez, valamint a közművek és a modern útburkolatok által elfedett területek részek kutatáshoz a palánkerődítés K-i oldalán, a mai csónakázótó melletti szakaszon is a talajfúrásos módszerrel dolgoztunk. Ezen a részen a palánkszerkezetű védművek feltételezett területe részben a modern, téglaburkolatos sétány alatt, részben pedig a közművekkel jelentős mértékben átszőtt rézsű alatt fut, így a hagyományos, nyílt árkos feltárás lehetősége egészen szűk területre korlátozódik. A fúrások adta lehetőséggel élve, és felhasználva a palánk dél-délnyugati részének kutatásakor szerzett tapasztalatokat ezen a részen is sikerült meghatározni a palánk teljes szélességét, és elkülöníteni a döngölt palánkszakaszokat a palánk szétbontását követően keletkezett tereprendezési rétegektől.
Folytatjuk!
