Ásatások a gyulai Várkertben – folytatás
A kutatás első lépéseit taglaló cikk után, az ásatások ismertetésével folytatjuk a Szigeterőd-projekt bemutatását, továbbra is Liska András főmuzeológus, az Erkel Ferenc Múzeum régésze segítségével.
A palánkerődítés hosszanti szakaszainak feltárása
A földtani vizsgálatok lezárását követően, azok eredményeit felhasználva, a külső vár területén, több helyszínen kezdtünk régészeti feltárásokat, amelyek számos újdonsággal szolgáltak. A palánk DNy-i részén, a huszártoronytól É-i irányban húzódó, viszonylag tagolatlan szakaszon lehetőség nyílt a palánkfal teljes szélességét érintő átvágására a sánc alapjáig, egy 20 méter hosszúságú szelvénnyel. Az ásatási szelvény helyszínének kijelölésekor nagymértékben figyelembe vettük a talajfúrások eredményei alapján szerkesztett keresztszelvényt, így az ásatási szelvényünk K-i vége a palánk belső védett oldalától indult, és egészen a várárok felőli, külső széléig tartott, teljes keresztmetszetet adva a széles, cölöpszerkezetű palánkfal horizontális kiterjedéséről. A kutatószelvény kijelölésének másik meghatározó tényezője a közeli huszártorony vagy más néven török torony elhelyezkedése volt. A torony K-Ny-i tengelyének irányára merőlegesen kijelölt szelvényünkkel azt a feltételezést kívántuk megerősíteni, hogy a török korban keletkezett kaputorony a palánkfal hosszanti tengelyében épült fel. A talajfúrások által szerkesztett keresztszelvény és a torony elhelyezkedése is egyaránt 10 méteres szélességet meghaladó méretű palánkfalra engedett következtetni, így alapvető kérdésként az is megfogalmazódott, hogy a palánkfal vastagsága az ásatás módszereivel pontosan meghatározható-e.
A feltáráson megfigyelt jelenségeket mindvégig stratigráfiai egységenként dokumentáltuk, így biztosítva a folyamatos bontás mellett a palánkhoz köthető cölöphelyek és rétegek pontos azonosítását. Az Almásy-kastély parkjában kijelölt szelvény legfelső rétegében 20. századi, alatta 18–19. századi leletanyagot találtunk. Ezek a feltöltések valószínűleg a palánk szétbontásához köthető tereprendezési rétegekként határozhatók meg. A palánkszerkezethez köthető cölöphelyek a modern felszín alatt már mintegy 80 cm-rel jelentkeztek a palánktestet alkotó, keményre döngölt agyagrétegben. A cölöphelyek nagyobb része nagyon laza feltöltésű üregként jelentkezett a döngölt sáncföldben. Átmérőjük átlagosan 20–40 cm-es volt, és a jelentkezési szintjükön, a nyesett felületen inkább a laza betöltés jellegzetes, körkörös alakú besüppedése, beomlása jelezte a helyüket, mint alig észrevehető foltjuk. A palánk tengelyére merőlegesen megnyitott, két méter szélességű szelvényünkben szépen követhetők voltak a sorokba rendezett cölöphelyek, amelyek a palánkot alkotó, párhuzamosan levert cölöpsoroknak a maradványai voltak. A cölöphelyeket a viszonylag kicsiny átmérőjük miatt kézzel és bontószerszámokkal is nehezen lehetett kitisztítani. Az egyes bontási szinteken jelentkező cölöphelyeket szintenként dokumentáltuk, és úgy jelöltük a helyszínen, hogy a lejjebb következő bontási szintnél is beazonosíthatók, az újabban jelentkezőktől elkülöníthetők legyenek. Ezzel a módszerrel sikerült az egymáshoz tartozó, és így feltehetőleg azonos időpontban keletkezett cölöpsorokat egymástól elkülöníteni. Már az első cölöpsorok jelentkezésekor is feltűnt, hogy egyes cölöphelyek és az általuk alkotott sorok sem azonos szinten jelentkeznek. Egyes sorokat későbbi feltöltési-, omladék-, vagy planírozási rétegek fednek el. Az egyes rétegekhez köthető, belső, relatív kronológiai megállapítások alapvetően ezekből a megfigyelésekből erednek. A palánkot a huszártorony mellett keresztülvágó szelvényünk feltárása közben hamar feltűnt, hogy a palánk külső, a várárok felőli részén lévő cölöpsorok, és a palánkvár belső, védett oldalát lezáró cölöpsorok közötti távolság meghaladja a 12–13 métert. Ha a két szélső cölöpsor közötti távolságot tekintjük a palánktest lehetséges legkisebb vastagságaként, akkor az előzetesen becsült adatokhoz képest jóval szélesebb palánkot kapunk. Ám a palánkot alkotó, párhuzamos cölöpsorok tekintetében is nagy különbségeket figyelhettünk meg. A szelvényben dokumentált, mintegy 12 párhuzamos cölöpsor két, egymástól elkülöníthető struktúrában helyezkedett el. A külső cölöpsorok nagyobb átmérőjűek, míg a palánk belső oldalát alkotó sorok átlagosan kisebb átmérőjű cölöpökből álltak. A két, egymástól elkülöníthető struktúra kronológiai egymásutániságot is feltételez, ám ennek a pontos meghatározása majd csak az egyes cölöpsorok részletes, az összes stratigráfiai megfigyelést felhasználó elemzését követően válik lehetségessé. Az azonban mindenképp nyilvánvaló volt már a terepi dokumentáció készítésekor, hogy egyes cölöphelyekben erősen átégett, paticsos betöltést lehetett megfigyelni, ami egy omladékréteg elplanírozásával keletkezhetett, és bizonyos cölöpsorokat el is fedett. A palánk ezen szakaszának leégésére, és az azt követő tereprendezésre, majd új cölöpsorok kialakításával történt kijavítására utaló megfigyelések egyik legfontosabb megállapítása volt, hogy a leégett, vagy pl. az ostrom során kidőlt cölöpöket teljesen új, a korábbiakkal párhuzamosan létesített cölöpsorok kialakításával pótolták, így megnövelve a palánk vastagságát, gyakorlatilag egy új palánksort hozva létre.
Hasonló tapasztalatokat szereztünk a téglavár északi oldalán kiásott hosszanti szelvény feltárásának alkalmával is. Ezen a területen, ahol a gyulai palánkerődítések legérintetlenebb és legépebben magmaradt részei találhatók, a jelenlegi geomorfológiai viszonyok is hűen mutatják a vár két földbástyájának és köztük húzódó hosszanti palánknak a helyét. Sem későbbi beépítések, sem közművezetékek nem bolygatták ezen a részen a földben rejlő palánkemlékeket. Ezen a szakaszon a helyszín telekalakításai, a most érvényes birtokhatárok is nagyon jelentős mértékben igazodnak a történeti emlékek kiterjedéséhez. A palánkszerkezetű védművek igazából alig nyúlnak át a gótikus téglavár közvetlen műemléki és védett régészeti környezetét jelentő ingatlan határain túlra. A téglavár hosszanti tengelyének irányában, az É-i oldalon nyitott ásatási felület is különleges ismereteket hozott a palánk szerkezeti felépítését illetően. Megtaláltuk a palánk belső, ácsolt tartószerkezetéhez tartozó, függőlegesen álló cölöpökből álló cölöpsorokat, valamint a függőleges cölöpöket vízszintesen támasztó gerendáknak is a maradványait. A cölöphelyek ezen a területen is korábban megfigyeltekhez hasonló módon jelentkeztek a döngölt palánkföldben. Itt alig 50–60 cm-es, modern feltöltés fedte csak a palánkmaradványokat, amelyekben a jelenlegi felszíntől számítva 300 cm-es mélységig ástunk kutatószelvényt. A feltörő talajvíz ebben a mélységben ugyan megakadályozta a további kutatást, ám éppen a talajvíznek köszönhetően számos tölgyfacölöp egészen ép állapotban volt feltárható és dokumentálható. A konzerválódott famaradványokat negatívra bontva megőriztük, és néhányat dendrokronológiai vizsgálat céljából kiemeltünk közülük. A párhuzamos cölöpsorok többségének az alapárkait is dokumentálni tudtuk a kutatószelvényünk alsóbb rétegeiben. Számos helyen megtaláltuk és dokumentáltuk a belső, ácsolt szerkezetet összefogó óriási méretű palánkszegeket. A kovácsolt, kb. 40–60 cm hosszú vasszegeket sokszor egy sorban, egymás közelében verték bele a cölöpökbe azon a részen, ahol a függőleges cölöpöket egymáshoz, illetve a vízszintesen futó gerendákhoz rögzítették. A vártól É-ra nyitott szelvényünk É-i részén, a palánk külső, utolsó cölöpsorától távolabb több, egymás közelében elhelyezkedő, kisebb átmérőjű cölöpökből álló cölöpsort dokumentáltunk. A cölöpsorok közel azonos helyen, egymástól kis távolságra, ám különböző mélységekben jelentkeztek. Az elhelyezkedésük alapján feltételezhető, hogy a palánknak a várárok felőli, külső kerítéseként funkcionáló cölöpsor folyamatosan megújított maradványait találtuk meg. A palánk hadijelentőségének és használatának idejében az ún. latorkert cölöpjeit valószínűleg a palánk mellvédjének a földből kiálló szerkezetéhez hasonlóan folyamatosan karbantartották, és szükség szerint új cölöpsort állítottak az elkorhadt vagy megrongálódott faszerkezet helyett.
Az ásatás megerősítette azt a korábban nehezen értelmezhető írásos adatot, amely a várnak a töröktől történő visszafoglalásának időpontjából származik, és két, egymással párhuzamosan futó palánkról számol be. Philipp Jakob von der Porten császári tábornok 1695 januárjában egy rajzot is mellékelt a leírásához, amelynek a részleteit a 2015 áprilisában elvégzett feltárás sok tekintetben hitelesítette. Az ásatások tanúsága szerint az 1566 nyarán a magyarországi végvárak közül a leghosszabb ideig, 63 napig ostromlott gyulai vár palánkját a mai Kossuth utca felőli szakaszon biztosan olyan súlyos sérülések érték, hogy a török foglalók a vár birtokba vétele után a megrongálódott palánkot részben visszabontva, annak a belső, védett oldalán egy új palánkfalat építettek fel. Az új palánk megépítése összefüggésbe hozható a huszártorony vagy más néven Török-torony megépítésével is, amely ma az Almásy-kastély épületébe integrálódva áll. A feltáráson megtaláltuk a folyamatosan megújított palánknak a cölöpszerkezetét, és dokumentáltuk a pontos méreteit is. Az 1566. évi ostromot követő időszakban, az oszmán foglalás után, a törökök a huszárvár egyetlen kapuját áthelyezték az általuk épített huszártorony épületébe. Az ásatás eredményei szerint az oszmánok a palánkot folyamatosan karbantartották, szükség szerint új cölöpsorokkal bővítették a szerkezetét egészen 1695-ig. A palánk lebontása csak jóval a hódoltság időszakát követő időszakra, a 18. század végére, illetve a 19. század elejére tehető.
Ásatás a földbástyák területén.
Az Almásy-kastély épületétől DNy-ra eső részen, a Várfürdő területén nyitott ásatási szelvény az előzőekhez hasonlóan nagyon érdekes információkkal szolgált. A külső vár DNy-i földbástyáját a korábbi régészeti feltárások egyáltalán nem kutatták. A 2015-ben elvégzett ásatás egyik nagy eredményeként sikerült lehatárolni a bástya külső kontúrját, valamint megismertük a földbástya építési technológiáját is. A külső vár D-i és Ny-i palánkfalának oldalazó védelmét szolgáló bástya szerkezetét az ásatási tapasztalatok alapján a következők szerint lehet rekonstruálni. A bástya külső falát alkotó kettős, függőleges cölöpsort szintén kettős, egymással párhuzamosan futó, ferde irányú, rézsűsen fölfelé álló, támasztógerendákból álló sorok tartották, a függőleges cölöpökhöz rögzítve. A ferdén fölfelé irányuló cölöphelyeknek a 35–45º-os dőlésszöge azt az ötletet is felveti, hogy a ferde cölöpök a bástya külső síkjából kinyúlva, kihegyezett cölöpökként védték az ostromlóktól a bástya falát, megakadályozva a bástya megközelítésének lehetőségét pl. ostromlétrával. A bástya területén dokumentált ásatási szelvény egy másik érdekessége a bástyát ért ostrom(ok) emlékeinek feltárása. Számos olyan ágyúgolyót, repesz-, és kartácstöredéket is találtunk, amelyeknek a földbástyába csapódása valószínűleg az 1566. évi ostrommal hozható összefüggésbe. Régészeti módszerekkel sajnos nem lehet megállapítani az említett leletek földbe kerülésének pontos időpontját, ám a történeti források leginkább arra engednek következtetni, hogy a vár történetének legnagyobb jelentőségű, és leghosszabb ideig tartó ostromához kössük a leleteket. A bástya megújításának és karbantartásának tárgyi emlékeiként határozhatjuk meg azt a faragóbárdot és nagyméretű kapát, amelyeket a bástya szétbontott omladékának planírozási rétegében találtunk. Ebből az ásatási szelvényből került napvilágra egy különleges csonttárgy, egy bor-, vagy víztárolásra használt bőrtömlő csontból esztergályozott csutorája is. Az ásatást követően a földbástya környékén is végeztünk földtani fúrásokat, hogy a feltárás eredményeit komplex módon kiegészíthessük. Ezek szerint a bástyát D-ről közvetlenül övező részen a várárok alakítása mesterségesen történt, a természetes folyómeder csak távolabb, a mai Kossuth utca felőli szakaszon követhető. A bástyaépítészet ismertetett technológiájának emlékei az előző helyszíntől távolabb, a téglavártól É-ra, az egykori ÉNy-i földbástya területén is előkerültek. A palánkvár másik végén találtakhoz hasonló, ferdén elhelyezett, támasztógerendaként funkcionáló, kettős cölöpsorok nyomai itt is dokumentálhatók voltak, amelyek egyúttal ezen a részen is meghatározták a bástya külső kontúrjának futási irányát.
Folytatjuk!
