Ásatások a gyulai Várkertben – folytatás
A kutatás első lépéseit taglaló cikk és az ásatásokról szóló írás után, a régészeti feltárás újabb két kiemelten érdekes pontjával folytatjuk a Szigeterőd-projekt bemutatását, továbbra is Liska András főmuzeológus, az Erkel Ferenc Múzeum régésze segítségével.
A huszárvárat és a belső várat elválasztó palánk és vizesárok problematikája
A 2015-ös őszi ásatási idény részben a tavaszi ásatások eredményeinek pontosítását, részben pedig új, eddig kutatatlan részek ásatását célozta. Az újabb feltárási szelvények kijelölésével együtt újabb térképező talajfúrásokat is végeztünk részben a feltárások kiváltására, részben pedig a feltárással nem kutatható pontok vizsgálatára. Az ásatási és a fúrási módszerek célszerű ötvözésének eredményeképp megtaláltuk a palánkerődítés eddig szinte alig kutatott szakaszát, a huszárvárat a belső vártól elválasztó várárkot és palánkfalat, amely a palánkerődítés két hosszanti oldalára merőlegesen húzódva, mintegy kettéosztja a vár teljes területét. A várépület előtt elhelyezkedő, jelenlegi rendezvénytér közepén nyitott ásatási szelvénnyel a mesterségesen kialakított belső vizesárok D-i partját és a medernek a nagyobb részét találtuk meg. A területet nagyon vastag, 18–19. századi feltöltés fedte, ebbe a feltöltésbe mélyítettük az ásatási szelvényünket. A szelvény alján, kb. 250 cm-es mélységben kezdett jelentkezni az előző feltöltési rétegektől jól elkülöníthető, szürke színű, iszapos, sok szerves anyagot tartalmazó réteg, amelyet egy egykori vízmeder hosszú idő alatt feliszapolódott maradványának határoztunk meg. A feltörő talajvíz miatt ezt a szelvényt sem tudtuk 280–300 cm-nél mélyebbre ásni, ám nagyon fontosnak tartottuk, hogy az előbukkant iszapréteg horizontális és vertikális kiterjedését és megismerjük. Így a talajvíz szintje alatti rétegeket talajfúrásokkal kutattuk. Így találtuk meg a belső várárok É-i szélét, valamint a vele párhuzamosan futó, belső palánkerődítést is. Az ásatással és talajfúrásokkal kiegészített kutatások alapján egy csaknem 30 méter szélességű, mesterségesen kialakított, belső várárkot lehet rekonstruálni, amelynek a feltöltődéséről is sok információt gyűjtöttünk. A várat két részre tagoló, mesterséges árok évszázadokon keresztül nyitva volt, iszapos feltöltődésének a története jól dokumentálható. A belső várárok D-i partján feltárt egyik objektumból egy különleges lelet, egy posztójelölő ólomplomba is előkerült. Az 1558 és 1603 közötti időszakra keltezhető plomba az Angliából származó minőségi posztó védjegye volt. A végvári zsoldos katonák fizetségük egy részét posztóban kapták, az ólompecsét is így kerülhetett a gyulai vár területére, még minden bizonnyal 1558 és 1566 között. A plomba egyik oldalán Anglia régi címere, a másik oldalon a Tudor-rózsa látható.
A vár 1566. évi ostroma idején óriási szerepe volt a most sikeresen lokalizált, belső védelmi vonalnak. A várostrom időrendjét dokumentáló korabeli tudósítások abban határozottan egybecsengenek, hogy a huszárvár feladásának az időpontja 1566. július 24. körül lehetett. A már védhetetlenül megrongálódott, részben minden bizonnyal leégett huszárvárból a várvédők kb. kéthetes intenzív ostrom után kénytelenek voltak a belső várba visszavonulni. Ám ez a visszavonulás olyan gyorsan kellett, hogy megtörténjen, hogy még a két, palánkkal erősített várszakasz közötti hidat is alig tudták lebontani maguk mögött. Ezt követően, a kisebb kiterjedésű, ám magas és vastag palánkerődítéssel körbevett belső várba szorultak vissza Kerecsényi katonái. Az oszmán ostromlók ekkor már a huszárvár területén állították fel az ágyúikat, és ebből az irányból sokkal közelebbről tudták lőni a belső várat. A gyulai vár ostromának egyik rejtélye, hogy a nagyobb kiterjedésű huszárvár feladását kikényszerítő válsághelyzet után hogyan is tudták a várvédők még további 4 hétig tartani a belső várat, hiszen a szintén több forrásból ismert tűzszünet ideje csak valamikor 1566. augusztus 20-a után érkezett el. A várat ostromló Pertev pasa a huszárvár elfoglalása után elrendelte a palánkfalak oldalról történő lövetését, hogy a rézsűsen kilőtt ágyúlövedékek verjék le az agyagot és a földtöltést a palánk fából készült szerkezetéről, és az így lecsupaszított cölöpöket pedig majd könnyebben felgyújthassák a török aknászok. A palánkot mégsem sikerült meggyengíteni, és sikeres, nyílt rohamot indítani. Ennek az egyik magyarázata lehet, hogy a vár legvédtelenebb, D-i, a huszárvár felőli szakaszát éppen ez a most feltárt 30 méter széles vizesárok védte, feltehetőleg mocsaras, alig áthatolható védelmi vonalat képezve a palánknak ezen a nehezen védhető részén.
A 2015-ös őszi feltárás egyik szakaszán, a palánkerődítés K-i oldalának közepe táján az előzetes adatgyűjtés alapján csak nagyon kis területen lehetett volna régészeti kutatást végezni a közműfedettség miatt, itt a palánk feltételezett nyomvonalának csak egy egészen kis része maradt szabadon. Az őszi ásatási idény megkezdését követően derült ki, hogy a huszárvárnak a jelenlegi Csónakázótó felőli részén egy, az Almásy-kastély Látogatóközpont épületének elektromos ellátását szolgáló, nagyfeszültségű földkábelt terveznek építeni, amelynek a nyomvonala keresztülmetszi a huszárvár palánkjának azt az egyetlen részét, amely még esetleg a későbbiekben – ha kisebb felületen is – de kutatható lenne. Az elektromos vezeték lefektetését követően ez a lehetőség megszűnik, ezért úgy határoztunk, hogy a vezetéképítés megkezdése előtt ezen a szakaszon is nyitunk egy ásatási szelvényt. A feltárás itt is sikeres volt, megtaláltuk a palánk részletét a huszárvár területén. A döngölt palánknak a belső, védett oldal felőli szélső cölöpsorához tartozó néhány cölöphelyet is dokumentáltuk. A palánk szélességét ezen a részen kiegészítő talajfúrásokkal határoztuk meg azon a területen, ahol a közműfedettség miatt már nem lehetett ásni. A várbelsőnek egy szakaszát is sikerült kiásnunk, ebből az ásatási szelvényből számos remekül kiegészíthető török kori kerámiatárgy, alapvetően a török étkezési kultúrához köthető talpas tálak és más, mázas edények töredékei kerültek napvilágra.
A rondella melletti oldalsó védmű kutatása
Az őszi ásatási idény egyik legkomolyabb eredménye a Dürer Terem hátsó bejárata és a Rondella előtti gödör közötti területére lokalizálható, a palánk síkjából Ny-felé kiugró, nagyobb méretű, oldalsó védmű feltárása volt. A szabálytalan formájú bástya a palánkerődítést ábrázoló térképeken és rajzokon is látható, ugyan egymástól jelentősen eltérő formában. Von der Porten 1695. évi ábrázolásán megjelenik a nyugati és a keleti oldalon is egyaránt egy-egy, a várfalon kívülre nyúló védőmű, amelyet a Lambion-féle ábrázolás tenalion névvel illet. Oross András szerint ez egy nagyobb mellvéd lehetett, amely a katonaság védelmére szolgált, hogy biztonságosan tüzelhessenek az ellenségre azokon a helyeken, ahol nagyobb támadás volt várható. Azonosítottuk a védmű Ny-i frontját, és adatokat gyűjtöttünk építési szerkezetéről is. A különböző korszakokban készült rajzos felvételeken látható eltérő ábrázolás talán ennek az oldalsó védműnek a többszöri átépítését is jelzi. A későbbiekben egy nagyobb felületű feltárással tisztázni szükséges a védműnek vagy bástyának a pontos formáját. A védmű vázát alkotó, tölgyfából készült, ácsolt szerkezet több gerendáját is épségben kiemeltük, közöttük olyan darabokat, amelyek konzerválást követően kiállításban is bemutathatók lesznek. A tölgyfából készült szerkezeti elemek „in situ” helyzetben történt dokumentálása jelentősen elősegíti az építéskori szerkezet rekonstruálását. Ezen a helyszínen a magasan álló talajvíz ellenére megtaláltuk mind a függőlegesen levert cölöpsorokat, mind pedig a függőleges elemeket vízszintesen összekötő gerendázat maradványait is.
Folytatjuk!
