hu-ro-en

Villa Harmónia

2018.04.26.

Páros élményekre szabva

 

Éppen a Pálinkafesztivál idejére készült el a város legújabb apartmanja, a Villa Harmónia. A Romantika Panziót is üzemeltető Sándor Hajnalka és párja, annak sikeréből kiindulva vágott bele a fejlesztésbe. Ahogyan Hajni mondta „úgy látszik, van igény az irányzatra, amit képviselünk” – már hogy ne lenne, hiszen a kedvesség mindenkinek bejön, főleg egy kis romantikával kombinálva. Ebből pedig a Villa Harmóniában van bőven, baldachinos ágyak, apró, finom kis részletek, teljesen egyedi szobák és rengeteg ötlet, amitől valóban otthon érzi magát az ember már az első pillanattól, ahogyan belép az ajtón.

 

01.jpg

 

A másik szálláshelyükhöz hasonlóan, itt is minden a tulajdonosok keze munkáját dicséri – nem igazán van a boltból semmi – árulta el Hajnalka. A Villa Harmónia 9 szobájából mindegyik kétszemélyes, az apartman leginkább olyan párok számára ideális, akik szeretnék felfedezni a várost és a környéket. Természetesen minden szobában van hűtő, TV, wifi, gyönyörűen kivitelezett fürdőszoba, a konyha viszont közös, a közelben lévő két étteremnek köszönhetően pedig lehet reggelivel vagy akár több étkezéssel is kérni a szállást.

 

K_5_6755.jpg

 

K_5_6744.jpg

 

K_5_6770.jpg

 

K_5_6778.jpg

 

K_5_6775.jpg

 

K_5_6786.jpg

 

Az apartmanház remek helyen van, kimondottan csendes a környék, de 250 méteren belül ott a vár, a kastély és a fürdő is. A kert is csodás, a hatalmas, fedett terasz pedig ideális a kiülős, beszélgetős, romantikázós estékhez. Az árak barátságosak – két fő 10.000 forintért tölthet el egy éjszakát a Villa Harmóniában –, egyelőre közvetlenül lehet szállást foglalni a mahaba@t-online.hu e-mail címen vagy a +36 20 238 7539 telefonszámon, de természetesen hamarosan a www.visitgyula.com felületére is felkerülnek, ahonnan egyetlen gombnyomással lekérhető lesz majd az ajánlat.

 

 

Fotók: Pénzes Sándor

A visitgyula ajánlatai