hu-ro-en

Gyulai Pálinkafesztivál 2025

2025. június 06. - 2025. június 08.

Pünkösdkor ismét a pálinkáé lesz a főszerep Gyulán, a történelmi fürdővárosban!

Az első, régebbi nevén Kisüsti Pálinka Fesztivált 2000-ben tartották Gyulán, akkor, amikor a pálinka valódi értékét még nem igazán fogadták el az országban. A több mint két évtizede életre hívott fesztivál volt az első, amely felvállalta a magyar pálinka népszerűsítését.

Gyula a pálinka fővárosa, hiszen ebben az évben immár a 25. fesztiválnak adhat otthont a város, a várkert. Ezalatt a három nap alatt Gyulán a nemes hungarikum, a pálinka lesz a figyelem középpontjában. A pálinka a magyar emberek nemzeti büszkesége, a magyar gasztronómia nem képzelhető el a kitűnő hungarikum nélkül.

A szervezők célja, hogy mind a látogatók, mind a szakma képviselői egy olyan rendezvényen tudnak részt venni, ahol a magyar pálinkákat méltón képviselik. Fontos, hogy a termelő és a fogyasztó egymásra találjon és ismertséget kössön, hiszen ebben a közegben lehet a legideálisabban módon megismerkedni a magyar pálinka előállítóival és munkájuk gyümölcsével, a pálinkával.

A várkertben megrendezésre kerülő fesztivál céljai között szerepel a kulturált pálinkafogyasztás népszerűsítése, Gyula város idegenforgalmi kínálatának bővítése, a magyar gasztronómiai hagyományok ápolása.

A 3 napos rendezvény számos programmal várja a kilátogatókat, és természetesen a legnagyobb magyar pálinkagyártók, mint kiállítók várják a nemes nedű iránt érdeklődőket.

A fesztivál kísérőrendezvényeként kerül meghirdetésre a Brillante – 2025 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny, amelyre magánfőzők és bérfőzetők párlatait, illetve kereskedelmi főzdék pálinkáit, párlatait várják határon innen és határon túl.

A rendezvény másik kiemelt kezdeményezése a Nemzeti Összetartozás Pálinkájának palackozása, amely az anyaországon belüli pálinkákból, és a határon túli párlatokból készül ebben az évben is (Vajdaság, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Drávaköz, Muravidék). A pálinka évente más gyümölcsből készül. A különleges párlatot megszentelik, majd sorszámozott, félliteres palackokba töltik, és a Kárpát-medencei magyarságért sokat tevők kapják meg ajándékként. Kezdeményezésünkkel jó ügyet kívánunk szolgálni, közös összefogásunk léptékével magunk is alkotni, nyomot hagyni szeretnénk, hiszen kezdeményezésünk eredménye gyermekeink, utódaink, leszármazó nemzedékeink számára is örök emlékek felidézésére lesz képes.

A pálinka, mint főszereplő mellett a színpad is fontos szereplője a fesztiválnak, amelyen a magyar könnyűzenei élet jeles képviselői lépnek fel.

Látogass el a gyulai Várkertbe és fedezze fel a legnemesebb hungarikumokat!

Forrás: gyulaipalinkafesztival.hu


Online jegyvásárlás

Részletes program



2025. június 6. (péntek) | 16:30-ig térítésmentesen látogatható

13:00 Nemzeti Összetartozás Pálinkája (Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont)

14:00 Nyit a Várkert

14:00 Mediterrán együttes

16:00 Mesterkurzus: NVMEN

17:00 Pálinka lovagrendek vonulása a 100 éves cukrászdától a Várkertig

17:30 Érkeznek a pálinka lovagrendek a várkertbe

19:30 Hivatalos megnyitó

20:00 Hamarosan…

22:00 Bagossy Brothers Company

23:30 Retro Disco DJ Oszival


neoton
bagossy



2025. június 7. (szombat) | 13:00 óráig térítésmentesen látogatható

10:00 Nyit a Várkert

10:00 Thomassy Party Band

11:00 Gazda és pálinka a konyhában – Látványfőzés és kóstoltatás Prohászka Bélával és Vendégeivel (Közfoglalkoztatási Kiállítás területén)

13:00 Az Év Pálinkás Bonbonja és a Brillante 2025 Nemzetközi Pálinka és Párlatverseny Kereskedelmi főzdék ünnepélyes eredményhirdetése

14:00 Dupla Kávé

15:00 Thomassy Party Band

16:00 Brillante – 2025 Nemzetközi Pálinka-és Párlatverseny ünnepélyes eredményhirdetése

20:30 Valmar

22:30 BSW

23:45 Dj Virgoo & Dj Dandee


valmar
bsw



2025. június 8. (vasárnap) | 12:00 óráig térítésmentesen látogatható

9:00 Nyit a Várkert

9:00 “Főzz és Segíts” Jótékonysági főzőverseny

9:00 Tóbiás és Balambér közlekedési élményprogramok

10:00 Sztojka Tibor és zenekara

14:00 Kis Grofó

15:00 Reláció zenekar

19:00 Hamarosan….

21:30 Kowalsky meg a Vega

23:00 Retro buli Berry Pappával

hooligans
kowalsky




Az Év Pálinkás Bonbonja verseny legfontosabb időpontjai:


További részletek

480702958_122190185984119847_2041130645194674335_n



A Gyulai Pálinkafesztivál fővédnöke:

Dr. Nagy István, agrárminiszter


A Gyulai Pálinkafesztivál védnökei:

Dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja

Dr. Kovács József, országgyűlési képviselő Békés Vármegye 3. számú választókerület

Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere

Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés vármegyei elnöke



A visitgyula ajánlatai