19:00 órától
Március 8-án este hét órától a világhírű Kelemen Kvartett koncertjét hallgathatják meg a Kamarateremben. A vonósnégyes egy két koncertből álló mini sorozatba illeszti be 2016-ban Gyulát. Műsorukon Purcell, Haydn, Bartók, Schafer művei szerepelnek. A kvartett 2010-ben alakult, és rövid idő alatt páratlan nemzetközi sikereket ért el. Ma őket tartják az egyik legjobb vonósnégyesnek a világon. 2011-től számos nemzetközi verseny győztesei lettek, többek között Melbourne-ben, Pekingben, Budapesten. A világ legjelentősebb hangversenytermeiben lépnek fel Amszterdamban, Brüsszelben, Genfben, Londonban, Hamburgban, Párizsban, New Yorkban, Sydneyben. Számos magyar és nemzetközi rangú szólistával játszottak együtt. Az együttes tagjai egyenként is díjnyertes szólisták, számtalan sikert arattak eddigi pályafutásuk során. A fellépő művészek: Kelemen Barnabás – hegedű, Kokas Katalin – hegedű, Homoki Gábor – viola, Fenyő László – cselló. Mindnyájan különleges hangszeren játszanak, amelyek mesterhangszereknek számítanak. Mind a januári, mind a márciusi gyulai koncertjük kiemelkedő zenei élményt szerezhetnek a zenekedvelőknek.
Jegyárak: 2000 Ft, diákjegy: 1000 Ft