„Körösök randevúja” vezetett kerékpáros túra
Időpont: 2024. november 16. (szombat) 10.00-13.00
A kerékpártúra Gyula mindkét vízparti üdülőtelepét érinti: Városerdőt és Szanazugot. Utóbbi a Fekete-és Fehér Körös vadregényes összefolyásánál fekszik.
Szanazug a Békés vármegye legrégebben lakott helyei közé tartozó Doboz igazgatási területén fekszik. A szóban forgó területen – a feljegyzésekben már 1075-ben említett Dobozon és vidékén – szkíta, számos avar és korai honfoglalás-kori magyar leleteket találtak, többek között település- és templommaradványokat is. A Szanna nevű falu a Fekete- és Fehér-Körös mai összefolyása környékén lehetett abban az időben, amikor a folyók még Békés alatt egyesültek. A Körösök szabályzásában jeleskedő Bodoky Károly gyulai vízmérnök tervei szerint az 1855-57 között Gyula-Szanazug-Békés nyomvonalon ásott körülbelül 20 km hosszú meder az érintett településeken nagymértékben csökkentette az árvíz veszélyét. A lefűződött holtágak nagy kiterjedésű vidéke igen változatos üdülőtájjá alakult, a horgászatot és a vízitúrákat kedvelők paradicsoma lett.
A túra közepes nehézségi fokozatú, ezáltal nem igényel előzetes felkészülést. A túra szakképzett túravezető irányításával történik Gyulán és a Fekete-Körös vadregényes partján. Az útvonal minimális szintkülönbségeket tartalmaz. A túra a Tourinform irodától indul és a Beer Corner Pubnál ér véget, ahol a résztvevők szabadon dönthetnek arról, hogy betérnek Gyula egyik sörfőzdéjébe és megkóstolják az ott készült helyi kézműves söröket.
Túravezető: Bánkuti Gábor
A túra saját és bérelt kerékpárral is teljesíthető!
A túra hossza: 19 km.
Időtartam: 2,5 - 3 óra
Létszám: 2-15 fő
Részvételi díj bérelt kerékpárral: 5.500 Ft
Részvételi díj saját kerékpárral: 3.500 Ft
Visit Gyula Card tulajdonosok könyvajándékban részesülnek!
Jelentkezés a program indulása előtti nap 15.00 óráig a Tourinform irodában (Kossuth u. 7.) vagy a +36 66 561 681-es telefonszámon!
A sörkóstoló a túra végén szabadon választható program, a részvételi díj nem tartalmazza!
Kontakt
- 5700 Gyula Kossuth u. 7.