„Körösök randevúja” vezetett kerékpáros túra
A kerékpártúra Gyula mindkét vízparti üdülőtelepét érinti: Városerdőt és Szanazugot. Utóbbi a Fekete-és Fehér Körös vadregényes összefolyásánál fekszik.
Szanazug, a Békés vármegye legrégebben lakott helyei közé tartozó Doboz igazgatási területén fekszik. A szóban forgó területen – a feljegyzésekben már 1075-ben említett Dobozon és vidékén – szkíta, számos avar és korai honfoglalás-kori magyar leleteket találtak, többek között település- és templommaradványokat is. A Szanna nevű falu a Fekete- és Fehér-Körös mai összefolyása környékén lehetett abban az időben, amikor a folyók még Békés alatt egyesültek. A Körösök szabályzásában jeleskedő Bodoky Károly gyulai vízmérnök tervei szerint az 1855-57 között Gyula-Szanazug-Békés nyomvonalon ásott körülbelül 20 km hosszú meder az érintett településeken nagymértékben csökkentette az árvíz veszélyét. A lefűződött holtágak nagy kiterjedésű vidéke igen változatos üdülőtájjá alakult, a horgászatot és a vízitúrákat kedvelők paradicsoma lett.
A túra közepes nehézségi fokozatú, ezáltal nem igényel előzetes felkészülést. A túra szakképzett túravezető irányításával történik Gyulán és a Fekete-Körös vadregényes partján. Az útvonal minimális szintkülönbségeket tartalmaz. A túra a Tourinform irodától indul és ott is ér véget.
A túra saját és bérelt kerékpárral is teljesíthető!
Időpontok:
- 2025. március 29. (szombat) 10:00-13:00
- 2025. április 19. (szombat) 10:00-13:00
- 2025. május 3. (szombat) 10:00-13:00
- 2025. május 17. (szombat) 10:00-13:00
- 2025. május 31. (szombat) 10:00-13:00
A túra hossza: 19 km.
Időtartam: 2,5 - 3 óra
Létszám: 2-15 fő
Részvételi díj: 5.500 Ft
A részvételi díj tartalmazza a szakvezetést és a kerékpárbérlést!
Jelentkezés a program indulása előtti nap 15:00 óráig a Tourinform irodában (Kossuth utca 7.) vagy a +36 66 561 681-es telefonszámon! Online jegyvásárláshoz kattints ide!

Visit Gyula Card tulajdonosok könyvajándékban részesülnek!
További időpontok
- 2025. április 19.2025. május 03.2025. május 17.2025. május 31.
Kontakt
- 5700 Gyula, Kossuth utca 7.
A visitgyula ajánlatai2025. április 12. - 2025. április 13.5700 Gyula, Ajtóssy Albert utca 2.2025. augusztus 20. - 2025. augusztus 26.5700 Gyula, több helyszín