hu-ro-en

Átadták a megújult Ladics-házat

2024.06.06.

A tárlatot megújították és kibővítették

Átadták a megújult Ladics-házat június 6-án. Az ünnepségen, amelyen jelen voltak a Ladics-család leszármazottai is, Görgényi Ernő polgármester, Kovács József országgyűlési képviselő és Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár, közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes mondtak köszöntőt.

Görgényi Ernő beszédében elmondta, a Ladics-ház Gyula városának az egyik legszebb értéke, egy egyedülálló és különleges kiállítás Magyarországon, hiszen számtalan helyen vannak a paraszti kultúrát bemutató tájházak, az arisztokráciát középpontba helyező kastélyok, de a magyar polgárságot kevés helyen mutatják be, azok közül is a leghitelesebb a fürdővárosi kiállítóhely.

Kiemelte: a házban egykor egy valóban létező család több generációja élt, az ő életmódjukat csodálhatjuk meg a saját bútoraik és berendezései tárgyaik között.

imagel_001


A városvezető aláhúzta: nem véletlen, hogy itt található a Ladics-ház, ahogy az sem, hogy ebben a városban őrizték meg és éltetik büszkén a polgárságot bemutató kiállítóhelyet, ugyanis Gyula a megye polgári központja, a legjobb magyar polgári hagyományok letéteményese volt, már a reformkortól.

Görgényi Ernő Max Weber szociológust idézve úgy fogalmazott, „a polgár a vagyon és műveltség embere, illetve a vagyon vagy műveltség embere.”

Mind mondta, a kommunista diktatúra a polgárok vagyonát elvette, de a műveltséget nem tudta, ezért az utódokat próbálta megfosztani a tanulás lehetőségétől. Nem volt ez másképpen Gyulán, de a város kitartott a polgári értékek tisztelete mellett, mert a műveltség megmaradt.

A polgármester hangsúlyozta: a házat, valamint annak teljes berendezését és okiratállományát, az utolsó lakói, Ladics László, Ladics Margit és Ladics György hagyták a városra.

Kovács József felidézte: az épület a 19. század elején, a nagy gyulai tűzvész után épült, első lakója a költőként is ismert Szakál Lajos volt, aki Petőfi Sándort is vendégül látta a házban. Később a Sztojanovits, majd a Ladics család birtokába került.

– A Ladics-ház felújítása több szempontból is példaértékű – fogalmazott Latorcai Csaba. Mint mondta, példaértékű, hogy milyen gyorsan végezték el a kivitelezők a munkát.

Aláhúzta: a városban zajló közösségi értékteremtés vonzó turisztikai szempontból, valamint identitásformáló és erősítő hozzájárulás a nagy egészhez, a nemzet, az ország és a kontinens kultúrájának még színesebbé tételéhez.

A Ladics-ház a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) származó forrásból, mintegy 374 millió forintból újult meg, amely a miniszterhelyettes szerint hozzájárul a város kulturális és aktív turisztikai kínálatának bővítéséhez, éppen úgy mint a Gyulai Várfürdő, a vár vagy az Almásy-kastély.

A köszöntők után ajándékokat adtak át a kivitelezésben résztvevőknek, majd köszöntötték a Ladics-család leszármazottait is.

imagel_011


Forrás: Gyulai Hírlap