2017-ben a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola gyermekkórusa, valamint a debreceni Kodály Filharmonikusok előadása színesítette a Kastély Zenei Napokat.
A két napos, estébe nyúló rendezvényt immár harmadik alkalommal rendezik meg Gyulán. Idén három koncertet kínál az esemény. Az első előadás augusztus 23-án 11 órakor kezdődik a Gyulai Várfürdő területén, ahol a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekarának koncertje lesz látható. Aznap este, 20:30 perckor a Corpus Quartet és Szokolay Dongó Balázs koncertje várja a közönséget a kastélyparkban.
Fekete-Dombi Ildikó elmondta, kedvezőtlen időjárás esetén az események a Béke sugárúti evangélikus templomban lesznek megtartva.
Forrás: www.gyulatelevizio.hu