hu-ro-en

Indul a nevezés a Brillante – 2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyre!

2024.01.16.

Idén is keresik a Gyulai Pálinkafesztivál legjobb pálinkáit és párlatait!

A Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvénye, hazánk legnagyobb múlttal rendelkező pálinkás eseménye, az évről évre több tízezer látogatót vonzó Gyulai Pálinkafesztivál.

A fesztivál kísérőrendezvényeként meghirdetésre kerül a Brillante – 2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny, amelyre a bérfőzetők és magánfőzők párlatai mellett várják a szervezők a kereskedelmi főzdék pálinkáit is. Természetesen nevezni lehet határon innen és túl is, az elmúlt években érkeztek már minták Szlovákiából, Romániából, Szerbiából, Ukrajnából és még Izraelből is.

A verseny céljaként több szempontot is meghatároztak a szervezők Adamik Anikó és Lovassy György versenyigazgatók vezetésével:

a pálinka, mint Hungarikum népszerűsítésea kulturált pálinkafogyasztás népszerűsítésea versenyen résztvevő pálinkák/párlatok értékelése, minőség javítása, a termelők saját eredményeinek közlésén keresztüla minőségi pálinkát főző kereskedelmi főzdék, a bérfőzetők, és a magánfőzők munkájának szakmai elismeréseegy kiemelt társadalmi esemény létrehozása, amely a pálinkás társadalmat kívánja összefogni, és támogatni emberi kapcsolatok és szakmai tapasztalok révén

A minták beküldésének határideje 2024. március 28. csütörtök 18.00 óra

Nevezni a www.gyulaipalinkafesztival.hu honlapon, a Brillante – 2024 menüpontban történő regisztrációval lehet:

https://nevezes.gyulaipalinkafesztival.hu/login

Az indulóknak a kereskedelmi főzdék esetében 3×0,35 vagy 2×0,5 liter, bérfőzető és magánfőző kategóriában fajtáként minimum 1×0,35 liter versenymintát kell beküldeniük. Amennyiben aranyérmes lesz az indított tétel, és részt kíván venni az ünnepélyes eredményhirdetésen a nevező, abban az esetben a kiírónak joga van a beküldött mintán túl még egy üveggel bekérnie.

Egy versenyző tetszőleges számú tétellel indulhat!

Nevezési díjak kereskedelmi főzdék esetében:

1-4 minta: 5.000 Ft+áfa vagy 17 EUR mintánként

5-9 minta: 4.500 Ft+áfa vagy 15 EUR/ mintánként

10 minta felett: 3.500 Ft+áfa vagy 12 EUR/ mintánként.

Nevezési díjak bérfőzetők és magánfőzők esetében:

1-4 minta: bruttó 5.000 Ft vagy 14 EUR/ mintánként

5-9 minta: bruttó 4.500 Ft vagy 13 EUR/ mintáként

10 minta felett: bruttó 3.500 Ft vagy 10 EUR/ mintánként.

Fontos megjegyezni, hogy a nevezési díjak a Brillante esetében évek óta változatlanok!

Az idei esztendőben is könnyebbséget jelenthet számos nevezőnek, hogy a versenytételeket 2 helyszínen lehet leadni az országban:

Személyesen, futárszolgálattal vagy postai úton:

Magyar Gasztrokulturális Rendezvényszervező Kft.

5600 Békéscsaba, Szarvasi út 79. (Kápolna utca és Szarvasi út sarkán, Bora Italkereskedés emeleten található szervezőiroda), vagy

Személyesen:

Varga-Bora Tímea

2800 Tatabánya

Tel.: +36 30 436 69 74 (telefonon előre egyeztetett időpont és helyszín)

A versenyre beérkező párlatokat 2024. április 5-6. (péntek-szombat) között szakértő zsűri bírálja Lovassy György és Adamik Anikó verseny igazgatók vezetésével a békéscsabai Panoráma Étteremben. A zsűri tagjai nemzetközileg és országosan is elismert pálinkabírálók közül kerülnek ki a versenyigazgató felkérése alapján.

A számítógépes adatbázisra építve, a versenyigazgató ütemezésére kapják meg a tételeket a bírálók. A verseny menete kizárja, hogy egy zsűritag általa készített, vagy érdekeltségi körébe tartozó termékmintát kapjon bírálatra.

Minden mintát egyszerre 5 fő kóstol meg párhuzamosan, egymástól függetlenül. Ha az 5-ből 4 ember véleménye megegyezik – azaz van bizottsági konszenzus, ami legalább 2 gyorskóstoló értékelésével, akkor a minta értékelése befejeződött. Amennyiben nagyobb az eltérés, a minta a csúcs zsűrihez kerül, ahol újabb 2 fő értékeli. A döntést a csúcs zsűri hozza meg.

A zsűri a mintákat 100 pontos rendszerben értékeli, illetve szöveges értékelést alkot a termékről. A nevezett pálinkák, párlatok eredményeinek rögzítése elektronikusan a zsűritagok által, az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett Quintessence verseny részére kidolgozott egyedi számítógépes szoftver segítségével történik.

Mindemellett minden mintáról szöveges értékelést is készítenek, amelyet az eredményhirdetés követően 15 napon belül megkapnak a nevezők is.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre a 2024. május 18-án kerül sor Gyulán, a lehető legnagyobb sajtónyilvánossággal.

A díjátadón lehetőséget kívánunk biztosítani az aranyérmes termékek megismerésére, szakmai tapasztalatcserére.

A kiírt fődíjak:

Legjobb Kereskedelmi PálinkaLegeredményesebb Kereskedelmi FőzdeLegjobb Magánfőzött PárlatLegeredményesebb MagánfőzőLegjobb Bérfőzetett PárlatLegeredményesebb BérfőzetőLegeredményesebb Bérfőzde

A nevezők tetszés szerinti mintaszámmal nevezhetnek, de csak az alábbi kategóriákban egy-egy, a legnagyobb pontszámot kapott, illetve az adott kategóriában 2. legtöbb pontot kapott termékek közül 2 legmagasabb pontszámmal rendelkező termékük vehet részt.

Csonthéjas gyümölcsök: Kajszibarack, Szilva, Cseresznye, MeggyAlmatermésűek termékcsoport: Almák, körték, birsSzőlő- és törkölypálinka termékcsoportBogyós és vadon termő gyümölcsök, kivéve a dísznövények terméseiből készült párlatok

A fődíjak mellett champion, azaz kategória győzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak a szervezők.

Szintén nagydíjat kap az év gyümölcséből készült pálinka vagy párlat, amely a Legjobb Birs Pálinka/Párlat címet viselheti majd.

A versenyfelhívással kapcsolatos pontos információk a www.gyulaipalinkafesztival.hu oldalon érhetők el:

https://gyulaipalinkafesztival.hu/wp-content/uploads/2024/01/Brillante_2024_Versenyszabalyzat_final-1.pdf

A Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvénye, hazánk legnagyobb múlttal rendelkező pálinkás eseménye, az évről évre több tízezer látogatót vonzó Gyulai Pálinkafesztivál.

A fesztivál kísérőrendezvényeként meghirdetésre kerül a Brillante – 2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny, amelyre a bérfőzetők és magánfőzők párlatai mellett várják a szervezők a kereskedelmi főzdék pálinkáit is. Természetesen nevezni lehet határon innen és túl is, az elmúlt években érkeztek már minták Szlovákiából, Romániából, Szerbiából, Ukrajnából és még Izraelből is.

A verseny céljaként több szempontot is meghatároztak a szervezők Adamik Anikó és Lovassy György versenyigazgatók vezetésével:

a pálinka, mint Hungarikum népszerűsítése, a kulturált pálinkafogyasztás népszerűsítése, a versenyen résztvevő pálinkák/párlatok értékelése, a minőség javítása, a termelők saját eredményeinek közlésén keresztü la minőségi pálinkát főző kereskedelmi főzdék, a bérfőzetők, és a magánfőzők munkájának szakmai elismerése egy kiemelt társadalmi esemény létrehozása, amely a pálinkás társadalmat kívánja összefogni, és támogatni emberi kapcsolatok és szakmai tapasztalok révén

A minták beküldésének határideje 2024. március 28. csütörtök 18.00 óra

Nevezni a www.gyulaipalinkafesztival.hu honlapon, a Brillante – 2024 menüpontban történő regisztrációval lehet:

https://nevezes.gyulaipalinkafesztival.hu/login

Az indulóknak a kereskedelmi főzdék esetében 3×0,35 vagy 2×0,5 liter, bérfőzető és magánfőző kategóriában fajtánként minimum 1×0,35 liter versenymintát kell beküldeniük. Amennyiben aranyérmes lesz az indított tétel, és részt kíván venni az ünnepélyes eredményhirdetésen a nevező, abban az esetben a kiírónak joga van a beküldött mintán túl még egy üveggel bekérnie.

Egy versenyző tetszőleges számú tétellel indulhat!


Nevezési díjak kereskedelmi főzdék esetében:

1-4 minta: 5.000 Ft+áfa vagy 17 EUR mintánként

5-9 minta: 4.500 Ft+áfa vagy 15 EUR/ mintánként

10 minta felett: 3.500 Ft+áfa vagy 12 EUR/ mintánként.


Nevezési díjak bérfőzetők és magánfőzők esetében:

1-4 minta: bruttó 5.000 Ft vagy 14 EUR/ mintánként

5-9 minta: bruttó 4.500 Ft vagy 13 EUR/ mintáként

10 minta felett: bruttó 3.500 Ft vagy 10 EUR/ mintánként.


Fontos megjegyezni, hogy a nevezési díjak a Brillante esetében évek óta változatlanok!

Az idei esztendőben is könnyebbséget jelenthet számos nevezőnek, hogy a versenytételeket 2 helyszínen lehet leadni az országban:

Személyesen, futárszolgálattal vagy postai úton:

Magyar Gasztrokulturális Rendezvényszervező Kft.

5600 Békéscsaba, Szarvasi út 79. (Kápolna utca és Szarvasi út sarkán, Bora Italkereskedés emeleten található szervezőiroda), vagy

Személyesen:

Varga-Bora Tímea

2800 Tatabánya

Tel.: +36 30 436 69 74 (telefonon előre egyeztetett időpont és helyszín)

A versenyre beérkező párlatokat 2024. április 5-6. (péntek-szombat) között szakértő zsűri bírálja Lovassy György és Adamik Anikó verseny igazgatók vezetésével a békéscsabai Panoráma Étteremben. A zsűri tagjai nemzetközileg és országosan is elismert pálinkabírálók közül kerülnek ki a versenyigazgató felkérése alapján.

A számítógépes adatbázisra építve, a versenyigazgató ütemezésére kapják meg a tételeket a bírálók. A verseny menete kizárja, hogy egy zsűritag általa készített, vagy érdekeltségi körébe tartozó termékmintát kapjon bírálatra.

Minden mintát egyszerre 5 fő kóstol meg párhuzamosan, egymástól függetlenül. Ha az 5-ből 4 ember véleménye megegyezik – azaz van bizottsági konszenzus, ami legalább 2 gyorskóstoló értékelésével, akkor a minta értékelése befejeződött. Amennyiben nagyobb az eltérés, a minta a csúcs zsűrihez kerül, ahol újabb 2 fő értékeli. A döntést a csúcs zsűri hozza meg.

A zsűri a mintákat 100 pontos rendszerben értékeli, illetve szöveges értékelést alkot a termékről. A nevezett pálinkák, párlatok eredményeinek rögzítése elektronikusan a zsűritagok által, az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett Quintessence verseny részére kidolgozott egyedi számítógépes szoftver segítségével történik.

Mindemellett minden mintáról szöveges értékelést is készítenek, amelyet az eredményhirdetés követően 15 napon belül megkapnak a nevezők is.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre a 2024. május 18-án kerül sor Gyulán, a lehető legnagyobb sajtónyilvánossággal.

A díjátadón lehetőséget kívánunk biztosítani az aranyérmes termékek megismerésére, szakmai tapasztalatcserére.

A kiírt fődíjak:

Legjobb Kereskedelmi Pálinka Legeredményesebb Kereskedelmi Főzde, Legjobb Magánfőzött Párlat, Legeredményesebb Magánfőző, Legjobb Bérfőzetett Párlat, Legeredményesebb Bérfőzető, Legeredményesebb Bérfőzde.

A nevezők tetszés szerinti mintaszámmal nevezhetnek, de csak az alábbi kategóriákban egy-egy, a legnagyobb pontszámot kapott, illetve az adott kategóriában 2. legtöbb pontot kapott termékek közül 2 legmagasabb pontszámmal rendelkező termékük vehet részt.

Csonthéjas gyümölcsök: Kajszibarack, Szilva, Cseresznye, Meggy. Almatermésűek termékcsoport: Almák, körték, birs. Szőlő- és törkölypálinka termékcsoport. Bogyós és vadon termő gyümölcsök, kivéve a dísznövények terméseiből készült párlatok

A fődíjak mellett champion, azaz kategória győzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak a szervezők.

Szintén nagydíjat kap az év gyümölcséből készült pálinka vagy párlat, amely a Legjobb Birs Pálinka/Párlat címet viselheti majd.

A versenyfelhívással kapcsolatos pontos információk a www.gyulaipalinkafesztival.hu oldalon érhetők el:

https://gyulaipalinkafesztival.hu/wp-content/uploads/2024/01/Brillante_2024_Versenyszabalyzat_final-1.pdf

Forrás: gyulatelevizio.hu