Összesen 5 milliárd 656 millió forintos mérlegfőösszeggel és 122 millió forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet a Gyulai Várfürdő Kft. A remények szerint idén a látogatók száma elérheti a félmilliót.
Óriási eredmény, hogy a Gyulai Várfürdő a tavalyi évet nyereséggel teljesítette a pandémia ellenére is – fogalmazott a fürdővárosi képviselő-testület múlt héten megtartott ülésén dr. Görgényi Ernő polgármester a 2021-es beszámolóról szóló előterjesztés tárgyalása kapcsán.
Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a várfürdő az egyik legnehezebb időszakán van túl. Emlékeztetett arra, hogy a járványügyi előírások miatt 2020. november 11-én be kellett zárniuk, és az újbóli nyitásra csak 2021. május 22-én nyílt lehetőség. Először csak védettségi igazolvánnyal lehetett felkeresni a fürdőket, majd július 3-tól már anélkül is.
A szakember kifejtette, a nyári szezon ezt követően viszont minden előzetes várakozást felülmúlt, miközben a korábbinál kevesebb külföldi és több belföldi vendég érkezett. A nyári időszakban a járvány előtti utolsó, 2019-es év vendégszámának 87 százalékát értékék el, míg az őszi időszakban ez az arány 80 százalék körül alakult. Kun Miklós kitért arra, hogy a gyógyulni vágyó, idősebb nemzedék tagjai közül kevesebben érkeztek, míg a rövidebb időre, de többet költő családosok nagyobb számban keresték fel a fürdőt, és egy új vendégkör is megjelent. Mindez betudható azoknak a kormányzati intézkedéseknek és munkának, amelyekkel a belföldi turizmust népszerűsítették, emellett a rugalmas SZÉP-kártyás lehetőségeknek, illetve a kedvező időjárásnak is köszönhető. Kun Miklós hangsúlyozta, bíznak abban, hogy az új vendégkör visszatér, különösen, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a látogatók kétharmada visszatérő vendég, a felmérések szerint 20 százalékuk pedig már több mint ötször járt náluk.
Szólt arról, hogy zajlik a Gyulai Várfürdő egyik legjelentősebb beruházása. A 3,2 milliárdos fejlesztés a Magyar Turisztikai Ügynökség 90 százalékos támogatása mellett valósulhat meg, míg a 10 százalékos saját forrást a kft. biztosítja. . A beruházássorozat első részeként új vízi gyerekparadicsom épül, amely a korábbi 400 helyett 800 négyzetméteren várja majd a korosztály tagjait és családjaikat. A létesítmény olyan élményinstallációkat vonultat majd fel, amelyek a következő 10-15 évben kiszolgálják a piaci igényeket, olyan attrakció jön létre, amiből összesen kettő van Közép-Európában. A várakozások szerint a gyerekparadicsom június 15-re elkészül majd. A fejlesztés második részeként átalakítják a főépületet, illetve a lovarda és a kupolás wellness közötti favázas épületet elbontják és átalakítják, egy termálpalota jön létre. A tervezés zajlik, hamarosan beadják az építési engedély iránti kérelmet, és a kiviteli tervek is készülnek. Mivel a jelenlegi források ehhez nem elegendőek, ezért pótlólagos forrásigényt adtak be az MTÜ-höz.
Kun Miklós kifejtette, tavaly elkészült a versenyuszoda korszerűsítése 228 millió forintból, folyamatosan zajlik az arculat átalakítása, ahogy folynak a karbantartások és a parkgondozási munkálatok. 2022-ben teljessé tennék az optikai hálózatot a fürdőben, a szomszédos Erkel Hotel vendégeinek lehetővé teszik, hogy belépőórájukkal fizethessenek a fürdő saját üzemeltetésű vendéglátóegységeiben. Az ügyvezető igazgató idén félmillió vendégre számít, és mint mondta, ha elkészül a teljes M44-es, a látogatószám 700 ezerre emelkedhet. A testület elfogadta a beszámolót és a Gyulai Várfürdő Kft. idei üzleti tervét.