hu-ro-en

Szombaton megnyíltak a kiállítóhelyek Gyulán

2021.05.04.

 

Május első hétvégéjén végre megnyithatott az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. mind az öt kiállítóhelye. A legnagyobb érdeklődés az Gyulai Almásy Kastély Látogatóközpont és a Gyulai Vár iránt mutatkozott.

 

A múzeumokban egyelőre egy év elején jellemző látogatószámot tapasztaltak, ami lényegesen kevesebb, mint amennyi ebben az időszakban lenni szokott. A hétvége alatt hozzávetőlegesen 200 látogató fordult meg a gyulai kiállítóhelyeken.

 

Szegedi volt az első látogató az Almásy kastélyban, de a vendégek elsősorban Békés megyéből érkeztek. Az, hogy a látogatók csak védettségi igazolvánnyal vehették igénybe a kiállítóhelyeket, nem okozott különösebb fennakadást.

 

Sikeresen indult a Rondella az első hétvégén. Szombaton nem csak a látogatóközpontok, hanem a Rondella is megnyitott. A nyitás napján már délelőtt megjelentek az első vendégek, azután estére előzetes telefonos asztalfoglalással teljesen megtelt a terasz. A járványügyi szabályok betartására nagy figyelmet fordítottak.

 

Rendkívül nagy a várakozás a hazai családokban, hogy végre kimozdulhassanak, utazhassanak, élményeket szerezhessenek. Az múzeumokban az első hétvége látogatottsága alapján bizakodva tekintenek a nyári szezonra.

 

Forrás: gyulatelevizio.hu

2021.05.04.