hu-ro-en

Telt házas lesz a hosszú hétvége megyénkben

2020.08.18.

Rengeteg vendég érkezik az augusztus 20-i hosszú hétvégén Békés megyébe. A legtöbb szálláshelyen hétfőn már telt ház körüli volt a foglaltság.

hir-megteltek-.jpg

 

Gyulán szinte megteltek vagy teljesen megtelnek a szállodák és az egyéb szálláshelyek az augusztus 20-i hosszú hétvégére – tájékoztatta hírportálunkat Komoróczki Aliz. A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, előzetesen megkérdezték a Corso Boutique, a Corvin, az Erkel, a Wellness, a Park, az Elizabeth, az Aqua és a Komló Hotelt, valamint a D-Hotelt. A gyulai kereskedelmi szálláshelyeken összesen 1336 férőhely érhető el. A hétfő kora délutáni adatok szerint a hosszú hétvégére a foglaltság már elérte a 87,49 százalékot.


Komoróczki Aliz kérdésünkre elmondta, az egyéb és magánszálláshelyek üzemeltetői is hasonlóan magas telítettségi adatokról számoltak be. A szakember felvetésünkre kitért arra, hogy a szálláshelyek házon belül általában külön rendezvényekkel nem készülnek az ünnepre, a városi programkínálatot ajánlják a vendégeknek. A Várfürdőben, a Gyulai Várban, az Almásy-kastély Látogatóközpontban is számos garantált program várja a városban érkezőket. Emellett a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.-n keresztül ugyancsak számos garantált eseményen, kellemes időtöltési lehetőségen vehetnek részt a turisták.

 

Kérdésünkre az ügyvezető szólt arról is, hogy júniusban még kevésbé volt erős a forgalom a városban, de július közepére elérte a tavalyihoz hasonló nagyságrendet, mely tendencia augusztus végéig folytatódik. (Tavaly júliusban több mint 91 ezer, augusztusban pedig több, mint 93 ezer vendégéjszaka realizálódott Gyula összes szálláshelyén.)

 

hir-megteltek-1.jpg

 

– A járvány miatt később indult be a szezon, de szerencsére beindult, és most a tavalyi évhez hasonlóan erős a forgalom. A vendégek többnyire belföldről érkeznek. A világjárvány előre jelzett következő hulláma miatt, sajnos az őszi előfoglalások nagyban elmaradnak a tavalyi év azonos időszakától – számolt be a részletekről Komoróczki Aliz.

 

Mihály Mariann, TDM menedzser elmondta, a Körös-menti Turisztikai Desztinációs Management tapasztalatai szerint Szarvason és Békésszentandráson egyaránt telítettek a szállások a nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén, ami nem csak ezt a négy napot jellemzi, hanem az enyhítések utáni egész eddigi szezont is. Egyesületüknek 150 tagja van, melyek közül sokan több szálláshellyel rendelkeznek, de így is telt házról számolnak be folyamatosan. Mindezt az általuk koordinált foglalások során ők is tapasztalják, hiszen amíg a korábbi években napi két-három érdeklődést továbbítottak a tulajdonosoknak, addig idén ez a szám tíz-tizenötre, olykor pedig húsz fölé is tehető. Emiatt sokszor már nem is találnak szállást az újabb jelentkezőknek. A vendégek ráadásul a megszokottnál aktívabbak, hiszen eddig inkább a nyaralókban töltötték idejüket, most pedig mindannyian keresik a kerékpártúrák és egyéb szabadtéri kirándulások, programok lehetőségét, de szívesen látogatják a települések nevezetességeit és a Vízi Színházat is.

 

Forrás:beol.hu
2020.08.18.