hu-ro-en

Turisztika tanácskozást rendeztek Gyulán

2024.12.06.

Csütörtök délután műhelymunka beszélgetést szervezett a Gyula-Békéscsaba Térségi TDM Szövetség a fürdőváros legnagyobb szálláshelyén.

A workshopon az októberi Erasmus+ olaszországi tanulmányút tapasztalatairól esett szó és más hazai jógyakorlatot is megismerhettek a résztvevők.


Mérföldkőnek nevezte a szervezet történetében az októberi, olaszországi tanulmányutat Komoróczki Aliz, a Gyula-Békéscsaba Térségi TDM Szövetség társelnöke a csütörtöki műhelymunka megbeszélésen. A sikeres Erasmus+ pályázat segítségével Gyuláról és Békéscsabáról is tizenöt-tizenöt TDM-tag, illetve turisztikai szereplő vett részt az egyhetes őszi programon. Komoróczki Aliz kiemelte, a tanulmányút tapasztalatainak feldolgozása már a közvetlen munkatársaknak tartott beszámolókkal megkezdődött. A workshop mindennek a munkának folytatása, valamint további hazai jó gyakorlatokat is megismerhetnek a szakemberek.

A térségi TDM szövetség közel öt évvel ezelőtti megalakulása óta eltelt időszak azzal telt, hogy keresték az együttműködési pontokat, fogalmazott Opauszki Zoltán, a szövetség békéscsabai társelnöke. Ennek érdekében a turisztika meghatározó szereplőivel számos programot szerveztek. A pályázati források kutatása egy évvel ezelőtt eredményre vezetett, és az idén ősszel megvalósulhatott az olasz tanulmányút. A program nem csak szakmailag fejlesztette a résztvevőket, hanem további energiákat tárt fel az együttműködés magasabb szintre emelése érdekében.

A turizmus területén az együttműködés Gyula és Békéscsaba között mintegy másfél évtizedes múltra vezethető vissza, fogalmazott Görgényi Ernő. Gyula polgármestere kiemelte, a vármegyében Gyulának egyedülállóan nagy a szálláskapacitása. A város érdeke az, hogy a vendégek minél több időt töltsenek itt.

A workshopon résztvevő turisztikai szakemberek megismerhették az Alpokalja-Fertő-táj térségi jó gyakorlatait és megfogalmazhatták a Gyula-Békéscsaba Térségi TDM Szövetség jövőre vonatkozó céljait is.

Forrás: gyulatelevizio.hu