hu-ro-en

Ladics-ház

A földszintes polgárház a 19. század elején épült barokk stílusban, jegyzői lakásként. A házba dr. Ladics György jogász feleségével ifjú házasként költözött, majd utódai itt éltek a múzeummá alakításig. A hagyományőrző családban öt generáción át megmaradtak az életmódjukat tükröző bútorok, tárgyak, öltözékek s a szellemi életükről tanúskodó emlékek. A város az épület és a gyűjtemény felvásárlása után a házban múzeumot hozott létre.

Túlzás nélkül állítható, hogy a Ladics család hagyatéka különleges értéke Gyula városának, s a maga nemében egyedülálló történeti forrása és dokumentuma a vidéki polgárság életének a dualizmus kori és a két világháború közötti Magyarországon. Míg a paraszti életmódot és lakáskultúrát bemutató tájházak rendszere, az egész országot behálózza, és a társadalmi paletta másik oldalát megjelenítő szépen berendezett nemesi, főúri otthonokra is találhatunk példákat, addig a polgárság világának a Ladics-ház az egyedüli teljesen berendezett tanúja. Hazánkban nincs más hasonló komplexitású polgári együttes, melynek keretében úgy a tárgyi, mint az irattári, dokumentációs anyagok egységesen megmaradtak volna. A hagyaték magába foglalja a család XIX. század elején épített lakóházát annak teljes bútorzatával, a családtagok használati és személyes tárgyait, valamint a családi könyvtárat és dokumentumgyűjteményt. Általa megismerhetővé válik a dualizmuskori, illetve a két világháború közötti Magyarország polgári kultúrájának teljessége.


A Ladics-ház fejlesztése pályázat keretében valósult meg, melynek részletei az alábbiak:

Kedvezményezett neve: Gyula Város Önkormányzata
Projekt címe: Gyula város komplex turisztikai fejlesztése
Szerződött támogatás összege: 1 099 998 539 Ft
Támogatás mértéke (%-ban): 100%
Projekt tervezett befejezési dátuma: 2023. december 30.
Projekt azonosítószáma: TOP-1.2.1-16-BS1-2020-00012
Pályázat benyújtásának ideje: 2020. december 14.
Támogatási szerződés hatálybalépése: 2021. június 1.

A projekt célja Gyula Város Önkormányzata turisztikai kínálatának fejlesztése a térség természeti adottságaira épülő kulturális és aktív turisztikai kínálatok érdekében.
A projekt keretében egyrészt a kerékpárút hálózat egyik hiányzó eleme, a Nagyváradi úti kerékpárút kiépítése történt meg. A kulturális turizmuson belül pedig a Ladics-ház, valamint a Százéves Cukrászda fejlesztése valósult meg.
Cél az érintett két védett ingatlan felújítása, illetve olyan turisztikai élményelemek létrehozása volt, ami minden Gyulára látogató vendég számára megkerülhetetlen turisztikai célpontot jelent.

ladics_karacsonyi_prg

Aktuális programjainkat keresse az események között!

Visit Gyula Card kedvezmény


A Ladics-házban 20% kedvezmény vehető igénybe teljes árú belépőjegy megvásárlására.

A visitgyula ajánlatai